Adelinda Ben Selma

A neve egzotikusan hangzik a magyar fül számára, ráadásul olyan utazási irodának – a Kartago Toursnak – az ügyvezető igazgatója, amelynek erőssége a legnépszerűbb arab országokba való utaztatás. Pedig Adelinda oly távol született Tunéziától, Egyiptomtól, mint amennyire Makó Jeruzsálemtől fekszik. Két kislánya azonban Tunéziába utazik, ha meg akarja látogatni az apai nagyszülőket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

2ht Valljuk be, a Kartago Tours mindenkiből érzelmeket vált ki. Az utazási szakmán belül akadnak, akik rossz néven veszik, hogy bejáratott, sikeres desztinációkra indítanak utakat, az utasok pedig főként azért keresik meg önöket, mert az áraik sokszor mélyen a többiek alatt vannak, vagyis a nagyon keresett „last minute” profilú utazási irodák közé tartoznak.

– Vegyük sorba a válaszokat: Soha nem hangoztattuk, hogy mindenütt úttörők szeretnénk lenni. Bár az igaz, az arab lakta országokat mindig előnyben részesítettük és részesítjük ma is. Nálunk a döntő szempont, hogy mi a jó az utasnak. Hol tud úgy pihenni, hogy közben bőven akad látnivaló, érdekesség, amelyet megnézhet, kultúrálódhat a pihenése idején? Biztos vagyok abban, hogy sem Jordánia, sem Marokkó (az új úti célok közül) az infrastruktúra jelentős hiánya miatt nem lesz hosszú távú desztináció, hanem mindkettő csupán egy-egy divatos hely, amelyre mostanában sokan ellátogatnak, azonban később ez a lendület biztos majd alábbhagy. Az pedig köztudott, hogy minden évben nyitunk egy új hely felé – idén éppen Marokkó következett. Ami a kérdés második felét illeti: a piac belekényszerített minket is egy olyan versenybe, amelyben sosem szerettünk volna részt venni, de tudomásul kell venni, e nélkül nem létezhetnénk sikeresen, nem mutathatnánk fel olyan eredményeket, amelyekkel jelen pillanatban rendelkezünk. Eddig is voltak, ezután is lesznek „last minute” útjaink, mert sajnos az emberek ezeket keresik. Valóban egy vicc, de tény, néha „akciós”-ként drágábban hirdetünk meg egy-egy utat, mint ahogy az az eredeti katalógusárban szerepel, és azonnal annyian jelentkeznek rá, hogy rögvest elfogynak ezek az „akciós” ajánlataink.

2ht A minap jelent meg egy cáfolat a magyarországi TUI-tól, hogy nem vásárolnak be a hazai Kartagóban, csupán az önök cseh partnercégével áll a kinti vállalatuk tárgyalásban. Mi az igazság?

– Érdemes valamit tisztázni: sehol nem vásárolta fel a TUI a Kartagót, csupán annyi történt, hogy a kinti cégtársunk partnert váltott jó néhány desztináció esetében. Egyiptomban és Törökországban például ugyanazt a partnercéget választottuk, akárcsak a TUI. Ha nálunk vagy akár a cseh társainknál egybeolvadt volna a két cég, tehát felvásárolta volna a nagyobb a kisebbet, kötelező lenne Csehországban és nálunk is a jellegzetes „szép mosoly”, vagyis a TUI ismert szimbóluma, ezt pedig ezentúl sem láthatja senki sem a prospektusainkban, sem az irodáinkban vagy bárhol másutt. Szerencsére tőkeerős a cégünk, és nem tervezzük, hogy összekötjük másokkal magunkat. Beolvadásról, felvásárlásról tehát nincs szó.

2ht Láttam az UTAZÁS Kiállításon mind a szakmai napon, mind a nagyközönségnek szánt időben: végig ott ült a reprezentatív standjukon, és egyfolytában tárgyalt. Milyenek a tapasztalatok?

– Sajnos kevésbé reményt keltőek, mint tavaly, pedig emlékezzünk, akkoriban tört ki éppen az iraki háború. Most azonban sokkal kevesebb volt a konkrét foglalás. Azonban nem aggódom, mert tudom, az emberek kivárnak: most csak körülnéztek, érdeklődtek, hazavitték a prospektusokat és később kezdik a konkrét foglalást.

2ht Reggeltől estig ott hajtott a többiekkel a kiállításon. Nem fáradt el?

– Ugyan mit mondhatnék erre? Csak annyit talán jelzésképpen: egyedül mentem be a kórházba a második lányomat megszülni, majd haza is szállítottam magunkat a kórházból… Egy hónapig lehettem csupán otthon vele, utána várt a munka, hiszen a nyári katalógusnak időre meg kellett jelennie. Azt hiszem, ezt a szakmában senkinek nem kell hosszan magyaráznom.


Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.