Igaz, pár perces figyelmesebb tanulmányozás után kiderül, ennél azért némiképp árnyaltabb a helyzet. Ugyanis ez a forró időjárást ígérő Brac egy másik földtekén, történetesen Kubában található, a mi úti célunk pedig déli szomszédaink, a horvátok ismert nyaralószigete. 780 km-re a magyar fővárostól, megszínesítve az út Split-től egy órás kompozással, mivel buszunknak útközben nem nőttek szárnyai, és nem is kétéltű.

Bezárt vécék, átülő utasok

Az ám, a busz. Utazás előtt felhőtlen megoldásnak tűnt közel fél napot eltölteni egy ültő helyben, de azért mindenki érti közülünk, amikor az egyik résztvevő utazási irodás kikecmereg elgémberedett végtagokkal ülése mélyéről, és azt sóhajtja: „aki ezt a busz üléseket kitalálta...” A buszok kapcsán meg valaki mondja már meg, miért van majd’ mindegyiken vécé, ha azt soha nem lehet használni, mert a sofőrök mindig zárva tartják?

Az idei év elején a magyar piacra belépő Graz-i családi vállalkozás magyarországi képviseletét Csákány Csaba vezeti, aki egy benzinkutas pihenő végén épp idegenvezetőre váltva számolja csoportunkat, mint elalvás előtt a bárányokat, de egyikünk nincs meg. „Átültem ide, beszélgetni kicsit”, jelentkezik a keresett. „Na, emiatt az átülő renitensek miatt szokott borulni a pontos indulás”, dörmög a sok-sok éves tapasztalaton edzett irodavezető-idegenvezetőnk.

Horvátország idén csúcsra jár

Többször halljuk még a nap folyamán a Szent Kompindulást, nem véletlenül. Ugyanis ha lekéssük a tervezett járatot, akkor előszezon lévén dekkolhatunk két plusz órát Splitben, mert csak a nyári főszezonban indul az Adria harmadik legnagyobb szigetére óránként hajó.

A magyarok különben imádják Brac-ot, ezt Csákány Csaba meséli, mikor leülünk beszélgetni. Hiszen autóval tőlünk még épp elérhető távolságban fekszik, és ami a fő, az Adriai-szigetek első vonalában, vagyis egyetlen komputazással abszolválható. Ahhoz sem kell nagy jóstehetség, fűzi hozzá a turisztikai szakember, hogy előre kijelentsük, idén Horvátország kiteheti szinte egész nyárra a „Megtelt” táblát. Mert nemcsak magyar honfitársaink, hanem mindenhonnét Európából özönlenek vakációzni az emberek. Biztonságos ország, kifogástalanok a szállások, az ellátás, az éttermek kínálata híresen jó, és a személyzet is mindenütt a helyén. Megfigyeltem különben, mondja, hogy a horvátoknál hazatért a második generáció. Osztrák lévén sok helyütt hallom a személyzetet németül beszélni, és néha rákérdezek, osztrák vagy német az illető? Nem, érkezik a felelet, horvát vagyok, bár német nyelvterületen születtem, mert a szüleink odaköltöztek a jugoszláv háború idején, de én visszajöttem őseim földjére.

Kövek, kávék, többfélék

A buszon előttem, mögöttem macerás utasokról hallok társaimtól (rém)történeteket. Nem csoda, hiszen naponta találkoznak a betérő nyaralást tervezőkkel, mivel huszonhét értékesítői partnerét, hazai utazási irodák képviselőjét hívta meg az osztrák tulajdonú GRUBER-reisen bemutatkozó jellegű, azaz első olyan study tour programjára, amelyet magyar értékesítőik számára tartanak.

Időben elérjük a kompot. Egyrészt hurrá, másrészt sajnos. Mert Split utcácskáit elnézve a buszból, nem lett volna szörnyű időtöltés két órát felhőtlenül sétálgatni a koradélutáni, tengerparti napsütésben.

Már Brac szigetén kapaszkodunk felfelé, a hegyoldalon, épp átvágunk a supetari kompkikötőtől túloldali úticélunk, a Bolban található, három- és négycsilgos kategóriájú szállásokat kínáló Bretanide Resort felé. Útközben kövek, kőhalmok, kőrakások elképzelhető és elképzelhetetlen formában mindenütt. Tán elválasztó határokat építenek belőle szomszédos földtulajdonosok?

Kőkupachegyek, de sehol egy teremtett lélek. Nyilván mindannyian egy Split-i kávézó verőfényes teraszán sütkéreznek, és épp meséli egyikük: remek fáim vannak ám körbekerítve amott szemközt, Brac-on. A többiek is mind elégedetten bólintanak a kávéjuk vagy travaricájuk fölött, hiszen szintén egy-egy fa vagy facsoport tulajdonosai ugyanott. Na jó, ez csak kitaláció, az viszont tény, hogy a horvát kávék kifogástalanok. Bár sosem gondoltam korábban a horvátokra nagy kávéivó nemzetként – ezt a nézetemet alaposan rmódosítanom kell.

Háromcsillagos full service

Mi ez? Tán profi sportolók edzőtáborába csöppentünk? Mindenki fut, biciklizik, teniszezik, súlyzózik. Kiderül, nem, hanem ez útunk célállomása: az osztrák tulajdonú, dalmát stílusú szállodakomplexum, a Bretadine Resort. Amely a wellness és a sport jegyében fogant, és ezt vendégei, a csupaizom, magas, jóképű fiatalok és hasonló adottságokkal rendelkező párjaik mind komolyan is veszik.

Salakos teniszpályahegyek, de van itt más is: strandfocipálya, pinpongasztalok, tollaslabdapálya, édesvízi felnőtt- és gyerekmedencék, kerékpárközpont. Szinte bármilyen szabadtéri sportághoz ígényelhető felszerelés, mondja az animátorok vezetője, aki rögvest meghívja csapatunkat egy másnapi túrázásra is, azzal mutatja a célt: ott, fent, a lentről alig kivehető Vidova Gora.

A pavilonos elrendezésű, domboldalra épült üdülőkomplexum különböző épületei, emeletei kizárólag lépcsőn megközelíthetőek, lift sehol, ezért tolókocsival vagy bottal közlekedőknek nagy kihívás itt a pihenés. Állatbarátok sem kereshetik fel a nyaralóközpontot, halljuk a hotel értékesítési vezetőjétől, Karin Dubravcic-től, aki körbevezet minket birodalmukon. Buja fűszernövény illatfelhőbe burkolódva nézzzük a helyi specialitásokat kínáló külön éttermeket, a wellness részleget (ennek használatáért külön fizetni kell), a különböző méretű gyerek- és felnőttmedencéket.

Amúgy a teljes komplexum all inclusive módon üzemel, és tapasztalatból mondom, a ház háromcsillagos szobái is kifogástalanok. Vagyis ha a furfangos magyar utazó háromcsillagos szolgáltatásra fizet be a tengerparti szálláshelyre – ugyanazt a tökéletes minőségű full service-t kapja, mint a magasabb szállásmódot kifizetők.

Sportos és kevésbé sportos vendégek

Reggel a balkonról kipillantva egyrészt ott a tenger (és bár nem látom a szobából), de tudom, pont alattunk ott húzódik a híres Aranyszarv-strand is, Brac jelképe, a homokos tengeri beszögellés. Némileg árnyalja amúgy a képet, hogy közelebbről megvizsgálva a derék szarvat, kiderül, nem is homokos, hanem ugyanolyan köves, ahogy egyébként majd’ minden tengerpart a horvátoknál., de tényleg szép.

Másrészt ruganyosan futók serege üget el a parti sétányon, egyikük sportosabb, mint a másikuk, ezzel is erős lelkiismeretfutást okozva abban, aki nem kocog a napfelkelte órájában, hanem rossz érzéssel gondol vissza az este elfogyasztott tetemes mennyiségű vacsorára, és titkolt örömmel várja a közelgő, bőséges reggelit.

Könnyebb felsorolni, ki nem járt a szigeten

Brac különben a béke és nyugalom szigetének látszik. Napjainkban valóban az is, de kiderül, a múltban annyian dúlták fel, mentek át rajta mindenféle marcona seregek, hogy még. Illírek, rómaiak lakták, aztán a bizánciak vették birtokba, közben a gótok totál feldúlták, velenceiek jöttek meg a magyarok, utána oroszok, franciák, a Habsburgok is kiszemelték maguknak, utána meg persze ez is Jugoszlávia része lett. A szélén amúgy állítólag annyi kalóztámadás érte a népeket, hogy egy idő után már nem is számolták. A sziget belseje meg lakhatatlan kőtenger volt mindig is, ezért nem tudtak sehová sem bújni lakói a sorozatos atrocitások során.

Aranyszarv, kecskesz.., és persze rizses csoki

Már a buszunkkal kanyargunk Brac szerpentinjén, és valamilyért a hátsó üléseken helyet foglaló kemény mag gerjed IkeßTina Turner egyik cool számára, a Rolling in the river-re, azt nyomatják folyton ezerrel, úgy, hogy szinte beleremegnek az ablakok. Közben megérkezünk Brac tetejére, és hálásan pillantunk sofőrünkre, hogy nem kellett gyalog abszolválnunk a csúcsot. Igaz, a tengerszint magassághoz képest mindössze 780 m magason fekszik a Vidova Gora-i kilátó, de ez is embert próbáló lenne, bár a látvány valóban mindent felülír.

Láttuk amúgy útban felfelé, ahogy elszántan tekertek mellettünk felfelé biciklisták, de hát ez legyen az ő gondjuk... Az Adriai-szigetek legmagasabb pontja, olvassuk a kiírást, közben mindenki arra ügyel, ne lépjen kecskeürülékbe, de ez csak többé-kevésbé sikerül.

Később a sziget legrégebbi településére. Skripbe érkezünk, egy álmos hangulatú, meseszép falucskába, ahol a skanzen az úticélunk. A faluban mindenütt hivogató házi olivaolaj készítők táblácskái, és a helyi kisbolt egész éves forgalmát is erősen fellendítjük azzal, hogy felfedezzük: van rizses csoki! Ami nélkül nem lehet hazatérni egy horvát útról, hallom tapasztalt útitársaimtól. A boltos fiú elégedett arcát látva pedig egyikünk megjegyzi, ez pont olyan, mint amikor a otthon, az irodában nulla üzlet közepén váratlanul beeseik hozzájuk egy egzotikus utat foglaló népes társaság.

Pótágy van?

Már a Velaris Resortban sétálunk, egy olyan Brac-i, több épületből álló nyaralólétesítményben, amely szintén a gruberesek kínálatába tartozik. A házak, a szobák szépek, tiszták, többünknek különösen a szülészetből átalakított nyaralóegység tetszik, meg az, hogy a resort maga termeli kertjében a zöldségeket, gyümölcsöket, saját fűszerkerttel és olajfaligettel is rendelkezik.

A magyar viszonteladók a pótágyazási lehetőséget kérdezik, nem véletlenül. Ugyanis a hazai utazóközönség gyakran felteszi nekik is a kérdést: pótágy van? Mert, mondják az érdeklődők, az én kisfiam 170 centi, és érdekelne, hogy elfér-e majd a szobában a plusz ágyon...

A „munkát” követő ebéd során pedig megállapítjuk, a horvátok (sajnos) előrébb járnak nálunk vendéglátás terén: mindenütt tiszták, kultúráltak az éttermek, vendéglátóegységek. Választékosan megterítve, damasztabrosszal és damasztszalvétával várják a vendégeket, az ételeik, italaik kitűnőek, és a felszolgálók is több nyelven beszélő profik.

Négycsillagos szolgáltatás – kétcsillagos áron

A magyarok különben főként a két- és háromcsillagos, nem túl drága szálláshelyeket keresik, ezt már ismét meghívómtól, Csákány Csabától hallom, akivel egy travarica mellett ülünk le beszélgetni. Szeretik, fejti ki, ha saját autóval érik el úticélukat, a repülőutakat a mai helyzetben vegyes érzelmekkel fogadják. Az ár-értékarányra különösen érzékenyek, és összességében megállapíthatjuk, a legjobban kétcsillagos szálláshelyen szeretnének kapni négycsillagos kiszolgálást. Emellett olyan nyaralódesztinációt keresnek, ahol nemcsak az a program, hogy kidobhatják magukat a vízpartra, hanem ahol van felfedezni való környék, akár olyan történelmi helyek, amelyek látogathatók, érdekesek és tanulmányozhatók. Jót enni, inni is szeret a magyar, amit pedig most itt felsoroltaam, mondja az utazási szakember, ezzel Horvátország mind rendelkezik.

Közben a horvát-magyar határhoz érkezik buszunk a rövid hétvége befejeztével, a zsebemben szerencsére maradt még kuna, megtanultam a travarica helyes kiejtését is (nem Travel Ica), meg hogy merre forduljak a jó irányba a Brac-i Bretanide üdülőkomplexumban az ebédlő felé – a visszatéréshez ennél több mi kell?