Air France-KLM: az utasszámuk nőtt, az üzleti eredményük romlott

Rontotta féléves üzleti eredményét a francia-holland Air France-KLM-csoport, utasszámuk és bevételük ugyan nőtt, de adózott eredményük így is rosszabb lett, mint a 2014 első félévi - derül ki a cég honlapján pénteken közzétette adatokból.

Az első félévben a légitársaságok 42,6 millió utast fuvaroztak, 1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, árbevételük pedig 2,4 százalékkal 12,2 milliárd euróra nőtt.

A január-júniusi időszakban az Air France-KLM 232 millió eurós üzemi veszteséget ért el, ami 25 millió euróval rosszabb az egy évvel korábbihoz képest, adózott eredményük pedig 638 millió euró veszteséget mutat, míg egy évvel korábban 619 milliós veszteséget könyveltek el.

A fő tevékenységből, a személyszállításból eredő veszteség 112 millió eurót tett ki, amely 11 millió euróval jobb eredmény a tavalyihoz viszonyítva, ugyanakkor az áruszállítási üzletág a tavalyi 79 milliós első félévi veszteség után 2015 első félévében 141 milliós veszteséget termelt.

A társasághoz tartozó diszkont légitársaság, a Transavia eredménye is romlott: a tavalyi 64 milliós veszteség után idén az első félévben 75 milliós üzemi veszteséggel működött, pedig utasszámuk 10, árbevételük pedig 3,5 százalékkal javult 2014 első félévhez képest.

Az eredmények közzététele mellett a közleményben az Air France-KLM közölte: nem változtat teljes éves előrejelzésén, továbbra is 1-1,3 százalékos csökkenést várnak a darabköltségekben és 4,4 milliárd euróra várják a cég nettó adósságállományát az év végén. Emellett viszont csökkentik a kapacitásokat a téli menetrendben és azonnali - egyelőre meg nem nevezett - költségcsökkentési intézkedéseket vezetnek meg.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.