Az Air France válasza a jegesedési vádakra

Az Air France gondosan áttanulmányozta a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) előrehaladási jelentését az AF 447 balesetre vonatkozóan, és közleményt adott ki arról, hogy tavaly az Airbus nem írta elő, hogy jegesedés miatt cserélje ki gépein szondáit.

Még mindig kevés a konkrétum, és sok a találgatás azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta, hogy pünkösdhétfőn 228 utasával az Atlanti-óceánba zuhant az Air France 447-es járata. A lapok nemrég azt írták: a viszgálatok során kiderült, hogy az irányítótoronynak automatikusan információkat továbbító rendszer a pilótafülke mérőműszereinek jegesedését jelezte. A hírre több pilóta kijelentette, hogy nem hajlandó fölszállni a jegesedésre hajlamos régi műszerekkel, erre  pedig a francia légitársaság közölte, hogy valamennyi Airbus 330-asát új sebességmérő szondával szereli fel. Jóllehet, ezt már a tragédiát megelőzően is elhatározták, derül ki az Air France legújabb sajtóközleményéből:

"Az előrehaladási jelentés nyilvánosságra hozatala után az Air France szeretné hangsúlyozni:

- Az Airbus 2008. novemberi ajánlásában, ami helyettesíti a 2007. szeptemberi ajánlást, a jegesedési probléma megoldása már nem szerepelt a Thalčs AA Pitot szondák cseréjének okaként Thalčs BA Pitot szondákkal.

- 2009. április 15-én laboratóriumi tesztelést követően az Airbus ajánlotta a Thalčs BA Pitot szondák értékelését valós működési körülmények között.

- 2009. április 27-én az Air France nem várt tovább az értékelés eredményeire, hanem döntést hozott, hogy a légiflottában található összes A330 és A340 repülőgépét Thalčs BA Pitot szondákkal szerelje fel." - szól az Air France közleménye, amely arra ki kitér, hogy  Air France számára természetesen központi jelentőségű, hogy megtalálják a repülési adatokat és a hangfelvételt tartalmazó fekete dobozokat, ami segít a kutatóknak a baleset okainak elemzésében, bármi is legyen az. Ezért minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni, és az Air France köszönetet mond a francia hatóságoknak, hogy példa nélküli erőforrásokat mozgósítanak a tengeri kutatás folytatása során. Az Air France szintén szeretné megköszönni a brazíliai hatóságoknak a baleset helyszínén végzett eddigi kutatásokat.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.