Három teljesen új Airbus A319-es repülőgép fog állomásozni az easyJet malpensai bázisán, melyek öt európai városba: Athénba, Londonba, Madridba, Malagára, illetve Párizsba szállítják majd az utasokat. A három gép közül kettőt március 27-étől közlekedik, a harmadikat nyáron indítja el a légitársaság. A Malpensáról elérhető, összesen hét új útvonal elindításával az easyJet 1,2 millió utassal számolhat az első tizenkét hónapban. A légitársaság több mint 100 személyt vesz fel fedélzetei kiszolgáló, illetve rakodói munkakörbe, emellett pedig több mint ezer közvetett álláslehetőséget teremt a malpensai repülőtéren. Az easyJet jelenleg kilenc kulcsfontosságú olasz repülőtérre indít 29 útvonalon 68 menetrendszerinti járatot. Az easyJet múlt évben 78 százalékos növekedést ért el Olaszországban, amely a légitársaság leggyorsabban fejlődő piaca volt
Az easyJet olasz bázissal bővült
Az easyJet bejelentette, hogy új bázist hoz létre az olaszországi milánói Malpensa repülőterén.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM
Újabb lépés a fenntartható légiközlekedés felé.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport
A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon
Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság
Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban
A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.
Nosztalgiajáratok a fővárosban
Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal
Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.