Az internetezők 42 százaléka online foglal repülőjegyet

Repülési tapasztalat tekintetében az idősebbek vezetnek, derül ki az NRC Piackutató 10 ezer fő online megkérdezésével végzett felméréséből.

A 14–69 éves legalább hetente internetező magyar lakosságra nézve reprezentatív kutatásból kiderül, a 18–69 éves internetezők 42 százaléka ült már repülőgépen, és 16 százalék azok aránya, akik utaztak már fapadossal. Repülés tekintetében az idősebb korosztály rendelkezik nagyobb tapasztalattal; míg a 40 év alattiak csupán egyharmada, addig az ennél idősebbek több mint fele, 54 százaléka próbálta már a légi utazást. Bár a technológiai vívmányok, az internet, a digitális-elektronikai eszközök használatának terén az idősebbek kevesebb tapasztalattal rendelkeznek fiatalabb társaiknál, a repüléssel kapcsolatban fordított a helyzet; a 40 év feletti internetezők szignifikánsan magasabb aránya repült már életében, mint az alacsonyabb korosztály tagjai. A légi utazásban való jártasság a válaszadók iskolázottságával is összefügg. Míg a diplomások csaknem kétharmada, addig az érettségizettek 40 százaléka, az ennél alacsonyabb végzettségűeknek pedig kevesebb mint egynegyede ült már repülőn. A felmérés során az NRC Piackutató az internetezők repülőjegy- foglalási módjait is vizsgálta. A helyfoglalást a repülést már kipróbált internetezők 61 százaléka intézi saját maga. Közülük 42 százalék azok aránya, akik online foglalást vesznek igénybe a légitársaság weboldala (35 százalék) vagy az utazási iroda (hét százalék) honlapján keresztül. Az utazási irodákra a célcsoport 40 százaléka bízza a jegyfoglalást. Feltehetőleg ők azok, akik a teljes út megszervezését ezen ügynökségekre hagyják, egyrészt kényelmi okokból, másrészt pedig az így elérhető kedvezőbb csomagárak miatt. A többi utas a légitársaság jegyirodájában (10 százalék), közvetlenül a repülőtéren (3 százalék) vagy call-centeren keresztül (3 százalék) vásárolja meg menetjegyét.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.