Az ország első tan-utazási irodája nyílik szeptemberben

Tanirodát nyit a miskolci Szerviz Utazási Iroda a Miskolci Egyetemen az utazásszervezőnek tanuló diákok számára. Ez lesz hazánk első ilyen irodája.

A kari vezetők és az utazásszervező cég szerint az iroda kiváló terepe lehet a gyakorlati oktatásnak – tájékoztatta a Napi Turizmust Ócsai Ágnes, a Szerviz Iroda ügyvezetője.

A MIM-Tourist egy működő, valós foglalásokat készítő, profitorinetált utazási iroda lesz, amely a Szerviz Iroda szakmai felügyelete alatt, annak gazdasági társaságaként, jogosítványai és felelőssége mellett üzemel majd. A kar hallgatói látják majd el a tour operátori és uatzási ügynöki feladatokat, folytatnak marketing tevékenységet és értékesítenek utakat a szakmai gyakorlatuk idején, hallgatói jogviszonyban. Az egyetem épületében kialakításra kerülő irodában a Szerviz iroda egy állandó munkatársának irányítása alatt egyidőben 3 gyakornok dolgozik majd.

A Szerviz iroda hosszútávon forgalombővülést remél a MIM-Touristtól, amely egy normál utazási iroda nyitva tartásával üzemel, és nemcsak az egyetem, hanem az utcai ügyfélkör számára is rendelkezésére áll majd. Az őszi tanév indulásával szeptemberben nyíló irodában a Szerviz teljes árualapja foglalható lesz, és a gyakornokok annak viszonteladói tevékenységét is ellátják majd. A MIM-Tourist egyfajta kísérleti irodaként is szolgál majd a Szerviz számára, ahol a friss, innovatív ötleteket bevezetik a marketing és az értékesítés területén.

Ócsai Ágnes elmondta, utazásszervezői gyakorlati oktatóhelyre a hazai felsőoktatásban régóta nagy szükség van nemcsak Miskolcon, hanem az egész országban, ezért a MIM-Tourist vonzerőt jelenthet a miskolci intézmény Turizmus Intézete számára a felsőoktatási intézmények piacán. Az ügyvezető azt is kiemelte, hogy a kölcsönösen előnyös együttműködés jegyében a kialakítás költségein, valamint a jövőbeni bevételeken is osztoznak az egyetemmel.


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.