Az Uber nem kivétel a taxikra vonatkozó szabályozás alól

Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás - mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.

A luxembourgi székhelyű törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a "szerves része" egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül.

Az elektronikus kereskedelemről, illetve a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelv ezért nem alkalmazható az ilyen közvetítői szolgáltatásra, mely nem is "az általános értelemben vett szolgáltatásnyújtás szabadságának, hanem a közös közlekedéspolitikának a körébe tartozik" - mutatott rá a bírói testület.

Mint írták: a tagállamok feladata, hogy szabályozzák a szolgáltatásnyújtás feltételeit az uniós szerződések általános szabályaival összhangban. Az ítélettel a bíróság megerősítette Maciej Szpunar főtanácsnok állásfoglalását, miszerint az Ubernek közlekedési szolgáltatásnak kell minősülnie, mert gazdasági szempontból ez képezi az elsődleges elemet a vállalat működésében, az utasok és a sofőrök interneten keresztül történő összekapcsolása csak másodlagos. A vállalat éppen ennek az ellenkezőjéről szerette volna meggyőzni az Európai Bíróságot.

Az Uber öt éve érkezett Európába. A hagyományos taxitársaságok és hatóságok is bírálták, mondván, tisztességtelen versenyelőnyre tett szert azzal, hogy közösségi személyszállító szolgáltatásként nem vonatkoztak rá a szigorú engedélyezési és biztonsági előírások. A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé.

Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.