Brazil hátterű cég vásárolhatja meg a portugál légitársaságot

A portugál kormány bejelentette, hogy a David Neeleman vezette befektetői konzorciummal kezdik meg a tárgyalásokat a TAP légitársaság privatizációjáról. Neeleman a tulajdonosa a legsűrűbb belföldi járathálózattal rendelkező brazil légitársaságnak, az Azulnak.

Neeleman egy portugál üzletemberrel, Humberto Pedrosával, a Barraqueiro útépítő társaság tulajdonosával állt össze és hozta létre a Grouping Gateway konzorciumot, amely a TAP részvényeinek 61%-át szerezheti meg. Neeleman korábban az USA-ban szerzett szakmai hírnevet magának a rendkívül sikeres JetBlue fapados légitársaság létrehozásával. Érdemes tudni róla, hogy három év után kimaradt az Utah egyetemről, később hittérítője volt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának, vagyis a mormon egyháznak Északkelet-Brazíliában. 

A portugál kormány olyan konzorciumnak akarta mindenképp eladni a légitársaságot, amelyben európai tulajdonos is van. A privatizációra az Európai Bizottságnak is áldását kell adnia, mivel a jelenlegi uniós szabályok értelmében csak az tekinthető uniós légitársaságnak, amelynek minimum 50%-ban uniós tulajdonosai vannak. Az Azul illetékesei örülnek a portugál kormány döntésének, és emlékeztetnek: havonta 1,8 millió fő utazik Brazília és Portugália között, és a legtöbb utast a TAP szállítja.

A portugál kormány tavaly hirdette meg eladásra a TAP-ot, miután annak adósságállománya elérte az egymilliárd eurót, tőkéje pedig 500 millió eurós negatívumot mutatott. A vállalat mielőbbi tőkeinjekcióra szorul, ám a kormány ezt csak akkor tehette volna meg, ha megfelel az uniós elvárásoknak és szerkezetátalakítást hajt végre, leépítésekkel, járatbezárásokkal.

A TAP különböző leányvállalataival együtt 13 ezer főt foglalkoztat. 77 repülőgépe tavaly 11,4 millió utast szállított Afrika, Európa és Amerika között. A légitársaság a tavalyi pénzügyi évet 85 millió eurós mínusszal zárta. A TAP közel tíz éve közlekedtet közvetlen járatot Budapest és Lisszabon között.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.