Budapest és Velence között indít új járatot az easyJet

Velencébe indít közvetlen járatokat Budapestről az easyJet. A téli menetrend életbe lépésével, vagyis október végétől heti három járat közlekedik majd, amire az előrejelzések alapján bőven van igény.

A vizek városaként is ismert Velence az easyJet következő desztinációja, amit elérhetővé tesz a budapesti utasok számára. Október 31-től heti három alkalommal, hétfőn, csütörtökön és szombaton közlekedik majd Airbus A320 típusú gépekkel Budapest és Velence fő repülőtere, a Marco Polo Nemzetközi Repülőtér között. A járatok mindhárom napon különböző időpontokban, egyszer kora reggel, egyszer koradélután, egyszer pedig késő este közlekednek, ami könnyű tervezhetőséget és kiváló választási lehetőséget jelent az utazók számára.

Velence már a hetedik város az easyJet kínálatában, ami közvetlen járattal elérhető Budapestről, London Gatwick, Berlin, Párizs, Lyon, Bázel és Genf után.

A Budapest Airport járatfejlesztési vezetője, Bogáts Balázs nagyon bizakodó az új velencei járattal kapcsolatban. Mint elmondta, a járat valós piaci igényeket szolgál ki. „Csak 2015-ben több mint 16 ezer indirekt utas volt a Budapest és Velence között, vagyis olyan utazók, akik közvetlen járat hiányában más járatokkal, átszállással közlekedtek.” Szintén fontos megjegyezni, hogy az easyJet Velence fő repülőterére, a Marco Polo repülőtérre közlekedik majd, itt található a légitársaság egyik bázisa is. Erre alapozva szinte biztos, hogy a járat egész évben sikeres lesz, vélte a szakember.

Velence alighanem azon kevés városok egyike, amikhez felesleges külön kedvcsinálót írni: az olasz életérzés, a romantikus séták, a lenyűgöző építészet és kultúra egy városon belül találkozik, amit lagúnái tesznek világszinten egyedivé. Az utazási ajánlók szerint leginkább tavasszal és ősszel érdemes Velencébe utazni, de az év bármely időszakában turistáktól nyüzsgő tereket találni, ahol a látnivalók megtekintéséhez türelem, a barangoláshoz pedig csak egy is felfedezőkedv szükséges. 3-4 órás sétával a legtöbb fontos velencei helyszín elérhető, így marad idő belekóstolni az olasz gasztronómiába egy teraszos étteremben.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.