Cartour: új honlapon az idei téli kínálat

Megjelent a Cartour idei téli katalógusa Sí és Snowboard utak 2011-2012 címmel, amelyet csütörtökön ismertetett partnereivel az utazási iroda.

A katalógusbemutatón Benefi Zsolt, a Cartour kereskedelmi igazgatója köszöntötte a szép számmal megjelent partnereket, majd az utazási iroda tulajdonosától, Bajna Gábortól hallhattuk az idei téli szezon programjait, újdonságait.

A Cartour az idei téli katalógusában szereplő ajánlatainak kalkulációjakor 285 forintos euró árfolyammal számolt, az iroda egészen 300 forintig vállal árfolyamgaranciát, azaz 15 forintos árfolyamkülönbségig nem emeli árait a meghirdetett utaknak. 

Ahogy azt már az utasok és partnerek megszokhatták, a legbőségesebb kínálat idén is Ausztriából került a katalógusba. Az Arnoldstein, Verditz és Grelitzen Alpe síterepek közelében található, kedvelt Dorfhotel Seeleitn apartman telepet egész szezonban bérli a Cartour. A magyar utazóközönség körében igen kedvelt, egy szezonban általában 20 ezer éjszakát töltenek el itt honfitársaink. Nem is csoda, hiszen a közeli síterepeken magyar síoktatás van, Arnoldsteinen pedig ingyenes magyar sí óvodát működtet a Cartour.

A katalógus a Karintia középső részén fekvő Goldeckkel folytatódik, melyhez nyolc nagyobb síterep tartozik, ezeket folyamatosan fejlesztik. Az osztrák top 10 legjobb síterep közé sorolt Nassfelden az idei szezonra növelte kínálatát a Cartour. A dél-karintiai Koralpe lejtőit főként a megrögzött síelőknek ajánlják. Petzenben változás tavalyhoz képest, hogy a sokak által kedvelt Hotel Petzen idén tulajdonosváltás miatt nem nyílt meg, így a katalógusba sem került be. Nagy a kereslet a magyarok körében Bad Kleinkirchheim iránt is, itt is számos szálláslehetőséget kínál az iroda. Karintia egyetlen gleccser-sívidékére is szereznek utakat, itt a szezon októbertől egészen májusig tart. A Karintiát Stájerországtól elválasztó Turracher Höhe a profi sízők kedvelt helye. Gyakori a magyar szó Kreischbergen, ahova sok magyar vendég érkezik minden évben, itt a szállásadók és síoktatók közül is sokan beszélnek magyarul. 2008-ban nyílt meg a Relax Resort Kreischbergben, a magyar vendégeknek szánt szálloda fejlesztésében szerepet vállalt a Cartour is. Folyamatosan nyílnak meg új területek Lachtalban, ahol idén 1600 m-es magasságban 40 km-es pályarendszer fogadja a vendégeket. Idén is helyet kapott a katalógusban Tauplitz, Loser, Annaberg, Lackenhof, Semmering. A tavalyi szállások mindegyike megtalálható a családosoknak ideális mariazelli ajánlatok között idén is.

Vadonatúj síterepek a Cartournál Hinterstroder és Wurzeralm az idei árualapban, a helyek nagyon hamar elkeltek, ezekre a terepekre gyakorlatilag már szinte csak a jövő szezonra lehet foglalni. Tavaly csak a weboldalon szerepelt, de az érdeklődésnek köszönhetően az idei szezonra helyet kapott a katalógusban a Salzburg Sportwelt - Amadé. Bővült a kínálat Obertauernben is. A heiligenbluti Kaiser villa nem csak a téli szezonban, hanem egész évben foglalható lesz. 

Az évek óta tartó hosszas esés után tavaly megfordult a trend és jelentősen nőtt az érdeklődés Szlovákia iránt, tavaly a korábbi évekhez képest 30 százalékkal nőtt a szlovák vendégéjszakák száma és a bevétel egyaránt, árulta el Bajna Gábor. Aki hozzátette, nagy fejlesztések történtek a szlovák terepeken, a síterület ugyan nem lett nagyobb, de sok jó minőségű szálláshely jött létre. Egy osztrák síeléshez képest pedig még mindig közel 20 százalékkal kevesebb költséggel lehet itt élvezni a telet. A katalógusban Lengyelország, Franciaország, Szlovénia és Svájc síterületei közül is található jópár. A korábbi év kereslete alapján állt össze az idei kínálat. 

Benefi Zsolt, a Cartour kereskedelmi igazgatója kiegészítve az elhangzottakat elmondta, az idei szezonra teljesen megújult a Cartour weboldala, amelyet két részre tagoltak, a sí útak ezentúl a www.sieles.cartour.hu oldalon, míg a körutak a www.korut.cartour.hu oldalon érhetők el. Az új oldal összetettebb keresést tesz lehetővé, akár területre, akár szállodára keres a felhasználó. Az oldalon bőséges információ található a hóhelyzetről, és képek és leírások a sípályákról, szállásokról. 


Love is in the Air – Szerelem a levegőben

Love is in the Air – Szerelem a levegőben 

Hét Valentin-napi utast különleges ajándékkal leptek meg a Wizz Air fedélzetén.
Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat

Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat 

Ahogy ez a múlt hétvégén is történt.
Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.