Csődbe ment, de nyitva tart a Red Treff

Hiába küzdött hónapokon keresztül a fennmaradásért a Red Treff Utazási Iroda, a társasággal szemben elrendelt felszámolási eljárás miatt január 18-án kénytelen volt beszüntetni tevékenységét - írja a Hajdú-Bihari Napló.

A fő gondot a nagymértékben visszaesett utazási kedv, a növekvő banki költségek, illetve a jelentős árfolyamveszteségek jelentették. Rácsai Lajos ügyvéd, a Red Treff jogi képviselője elmondta: tudomása szerint az irodának nincsenek olyan külföldön tartózkodó utasai, akiknek a hazahozataláról gondoskodnia kellene. Megjegyezte: a cég az esetek nagy részében utazásközvetítőként járt el, így a szerződések az utas, illetve az utazásszervező között jöttek létre, tehát az utazások zavartalan lebonyolításáért is utóbbi felel.

A tulajdonosok röviden arról tájékoztatják az érdeklődőket, hogy az iroda január 18-án végképp bezárt, azonban munkatársaik az eddig is használt telefonszámokon és e-mail címeken (a folyamatban lévő utazások zavartalan lebonyolítása érdekében) állnak az érdeklődők rendelkezésére. Szükség esetén az utasokat az utazásszervező vállalkozásokhoz irányítják, a Red Treff ugyanis az esetek nagy részében utazásközvetítő volt.

Az EUB Biztosító értékesítési igazgatója, Menyhei Tamás a Napi Turizmust arról tájékoztatta, hogy 12 százalékos, 5 millió forint összegű utazásszervezői vagyoni biztosítékkal rendelkezik náluk a társaság. Jelenleg azonban nem kell a kaucióhoz mint vésztartalékhoz fordulni, mivel a Red Treff-nek már nincsenek saját szervezésű útjai és nem hagytak kinn utasokat sem. A Napi Turizmus az irodában érdeklődött a fizetésképtelenség kapcsán, és azt a választ kaptuk, hogy csak az ügyvezető nyilatkozhat, ő azonban nincs benn, és azt sem tudják megmondani, hogy mikor lesz az irodában.

A felszámolás mintegy tíz munkahelyet érint, a hitelezői igények kielégítése pedig a felszámolással (egyelőre nem jogerősen) megbízott budapesti TAXCO Kft. feladata lesz. Arra, hogy a Red Treff mekkora adósságot halmozott fel, s a vagyona fedezetet nyújt-e a követelésekre, Rácsai Lajos úgy fogalmazott: tetemes tartozásról van szó, de a pontos összeg közlésére nincs felhatalmazása.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Idegenforgalmi Osztályának vezetője, Lukács Balázs a Napi Turizmust arról tájékoztatta, hogy informálisan ugyan arról értesültek, hogy a társaság ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek, de a naponta frissen lekért cégkivonatok szerint nem folyik felszámolási eljárás a Red Treff ellen. Az utazási iroda egyelőre nem kérte az MKEH-t, hogy törölje nyilvántartásából, és amíg a cégjegyzékben meg nem jelenik a bejegyzés a felszámolási eljárásról, az MKEH nem is törölheti az utaztatót. Lukács Balázs hozzátette, tájékozódtak az ügyben, és az irodának jelenleg nincsenek saját szervezésű útjai. (Hajdú-Bihari-Napló/Napi Turizmus)


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.