Csődbe ment a Germania

Az utolsó érdeklődő is elállt a vételi szándékától, nem sikerült befektetőt találni a Germania nevű légitársaságra, amely így beszünteti működését és elbocsátja közel 1700 alkalmazottját.

Idén február 4-én jelentett csődöt egy német légitársaság, amelynek vezetői az utolsó pillanatig a vállalat túléléséért küzdöttek, és olyan befektetők kerestek, aki részben vagy egészben megvenné a légitársaságot. Az aero.de portál szerint Rüdiger Wienberg felszámolóbiztos bejelentette, hogy a pénzügyi nehézségek miatt február elején leállt Germania megvételére minden komoly érdeklődő visszalépett, így megszűnik a német légitársaság. Nem volt olyan befektető, amelyik a közel 40 repülőgépet és a közel 1700 alkalmazottat, vagy legalább egy részüket átvette volna. A Malév csődje óta a magyar légitársaság számos alkalmazottja került a céghez.

A szektorban már régóta ezzel a forgatókönyvvel számoltak, hiszen a Germania mögött nem állt egy olyan nagyvállalat, mint a szintén nehéz helyzetbe jutott Air Berlin mögött az Etihad, és az a tőkeinjekció sem valósult meg, amiről a vállalat tulajdonosa és vezérigazgatója, Karsten Balke korábban beszélt.

Nemrég kiderült az is az Aerotelegraph cikke alapján, hogy a Germania blogár leányvállalata, a wet lease szolgáltatóként ismert Bulgarian Eagle is csődbe ment és leállt. Azonban a svájci érdekeltség tovább működik, mert nem sokkal az anyacég működésének felfüggesztése után új tulajdonosra talált.

Ha más vállalatok számára működik is, a légitársaságokon sokszor már nem segít a csődvédelem, hiszen amelyik vállalat csődbe megy, az az esetek többségében elveszíti a repülési jogait, ekkor pedig utasokat már nem szállíthat, ráadásul a légitársaságok fontosabb partnerei is szigorítanak az együttműködésen, előre utalást kérnek, a légifelügyelet pedig a szokásosnál is alaposabban vizsgálja, a gépek szervizelésére van-e megfelelő forrása a bajba jutott légitársaságnak.

A Germania helyzetét nehezítette a Boeingek katasztrófája is, a 737 MAX 8-asok felszállási tilalma miatt hirtelen több légitársaságnak is szüksége lett volna pótlólagos kapacitásokra, a Germania gépeit lízingelő társaság is szívesen kikölcsönözte volna a bajba jutott cég repülőit más társaságoknak, erről az oldalról is nyomás alá került a cég. Egy esetleges felvásárlásra rendkívül kevés idő maradt volna, a potenciális befektetőknek túlságosan kevés volt a rendelkezésre álló két hónap.

Forrás: Portfolio

Forrás: AIRportal.hu


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.