Csökkent a Lufthansa-csoport utasforgalma

Vegyes utasforgalmi teljesítményt nyújtottak Európa legnagyobb hagyományos légitársaságai áprilisban az előző év negyedik hónapjához képest: az Air France-KLM és az International Airlines Group (IAG) növelte utasai számát, a Lufthansa-csoport cégeivel viszont kevesebben repültek.

A British Airways, a spanyol Iberia és az ír Aer Lingus tulajdonosa, az IAG honlapján közölt statisztika szerint 4 százalékkal 7,9 millióra nőtt az utasforgalom áprilisban, és bár a kapacitást csak 2,6 százalékkal növelte, a járatok töltöttsége csak 0,2 százalékponttal javult 78,6 százalékra.

Értékesített utaskilométerben számolva a British Airways 1,5, az Iberia 1,6, az Aer Lingus pedig 6,3 százalékkal teljesített jobban, mint egy évvel korábban.

Az Air France-KLM 6,7 millió utast fuvarozott az év negyedik hónapjában, 2,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. A cég mindössze 0,1 százalékkal növelte a kapacitást, ennek is köszönhetően a járatok kihasználtsága 1,2 százalékponttal 85,4 százalékra nőtt. Az Air France és regionális leányvállalata, a Hop! 1,2 százalékkal, a KLM 5,5 százalékkal szállított több utast.

A Lufthansa-csoport adatai szerint 2,1 százalékkal 8,9 millióra csökkent az utasforgalma, a járatok töltöttsége áprilisban 1,8 százalékkal mérséklődött, mivel az utasok elmaradása mellett a kapacitás 2,1 százalékkal bővült. A Lufthansával 3,8, a Swiss-szel 1,6, az Austrian Airlines-szal 1,3 százalékkal utaztak kevesebben.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.