Doha, a közel-keleti fordító korong

Néhány évvel ezelőtt senki nem gondolt arra, hogy a Közel- és Távol-Kelet, valamint Ausztrália felé az Arab-félsziget egyik emírségén, Qataron keresztül bonyolódhat majd az eu-s forgalom java része. 

A fővárostól, Dohától mintegy 10 kilométerre új, szupermodern repülőtér (New Doha International Airport) épült fel, amely 2012 őszétől már teljes kapacitással üzemel. A térség legnagyobb HUB-ja a tervek szerint az első lépcsőben évi 24 milliós utasforgalmat bonyolít, majd az igényeknek megfelelően 2015-re évi 50 millió utast lesz képes kiszolgálni.

Az építés során figyelembe vették a világ egyik leggazdagabb területének speciálisan magas utasforgalmi igényeit, és egy külön VIP Premium terminált is építettek, ahol a kormánytagok utazásait szervezik a megfelelő biztonsági előírások beépítésével. Ennek egyik szárnyában az első-, illetve a business osztályú utasok forgalmát bonyolítják le. A teljes infrastruktúra rendkívül modern és biztonságos, a rendőrség és a különféle biztonsági szolgálatok a legújabb technikával vannak felszerelve.

Az új repülőtér Dohából nemcsak a szárazföldi hatsávos autópályákon, hanem gyors vízi taxikkal vízi úton is elérhető. Az utasok a közeli terminálokba a kikötőből taxival juthatnak el a szárazföldön. Az áru- és postaszállítást a reptér közelében épített Spediteur City bonyolítja. A nagy volumenű tengeri szállítmányokat pedig a dohai nemzetközi tengeri kikötő.

A terminálok közelében több ötcsillagos és öt plusz egy csillagos szálloda is várja majd az arab világ minden kényelmével az utazókat. 

Jelenleg a Dohába érkező átszálló utasok közül minden harmadik az EU területéről érkezik.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.