Együtt a turistabuszok méltóbb közlekedéséért

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) együttműködik több, az autóbuszos turizmusban érintett hatósággal a buszok közlekedésének gördülékenyebbé tétele érdekében.

A NiT Hungary Autóbusz Tanácsa, az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányságokkal  (ORFK és BRFK), a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP), valamint a Fővárosi Közterület-felügyelettel készül együttműködni. Az NiT Hungary szerint azért fontos ez az együttműködés, mert Magyarországról "rossz kép alakulhat ki" azokban a külföldi turistákban, akik autóbusszal érkeznek ide, vagy buszos városnéző körúton vesznek részt. 
    

A szervezet szerint nagy szükség van a schengeni külső határokon folytatott biztonsági ellenőrzések felgyorsítására és a beutazókkal szembeni toleránsabb magatartásra, illetve a "fővárosi parkolási anomáliák mielőbb megszüntetésére."


   

Keddi közleményében az NiT ismerteti: Magyarországot tavaly 12,7 millió turista kereste fel, jelentős részük autóbusszal érkezett, vagy autóbuszos városnéző programokon vett részt. A turistacéllal beérkező külföldiek 42 százalékának úticélja Budapest volt, ahol évente mintegy 100 ezer turisztikai célú autóbuszjárat mozog - ezek háromnegyede főszezonban, vagyis április és november között. Ez mintegy 350 mozgó turistabuszt jelent naponta, túlnyomóan a forgalmi csúcsidőszakban.
   

Mindezek ellenére "Budapestnek jelenleg nincs koncepcionálisan kialakított városnéző útvonala, így a buszok mozgását alapvetően a megrendelő utazási irodák által hosszú időre előre leszervezett egyedi programok időrendje határozzák meg" - vélekedik az NiT. Hozzáfűzik: ez gyakran kiváltja a helyi lakosság tiltakozását is, ugyanakkor mind az érintett lakók, mind pedig az autóbuszos szolgáltatók kiszolgáltatott helyzetben vannak: egyrészt kénytelenek alkalmazkodni a megrendelői elvárásokhoz, másrészt saját érdekükben is igyekeznek betartani a közlekedési, illetve parkolási szabályokat. 
  

„Budapestnek igenis van koncepcionálisan kialakított városnéző útvonala” - cáfolta a NiT állítását M.Szilvia idegenvezető. Ha egyebet nem rendelnek a csoprtok a hagyományos városnézés a mai napig a Stadionok-Hősök tere-Városliget-Andrássy út-Parlament-Bazilika-Zsinagóga-Vár-Gellért-hegy útvonalra épül - tette hozzá az idegenvezető.

Az együttműködés keretében a szervezetek többek között együttes helyszíni bejárások útján keresik a lehetőségeket a határforgalom felgyorsítására, valamint a fővárosi turisztikai nevezetességeknél az autóbuszok kulturált várakozásának megoldására. 
   

A résztvevők szerepet kívánnak vállalni az októberben újjáalakuló önkormányzat illetékes szakbizottságának munkájában, és folyamatosan napirenden tartják majd mindazokat a kérdéseket, melyek kihatással lehetnek az autóbuszos turizmusra - olvasható a közleményben. 
    

Az NiT Hungary ezenkívül párbeszédet kezdeményez az Országgyűlés sport - és turizmusbizottságával is.

A Napi Turizmus által megszólaltatott beutaztatók panaszolták: nem csupán a nevezetességeknél nehéz megállni és várakozni 40-50 személyes buszokkal, hanem a szállodáknál is. Az utóbbi években épült szállodák túlnyomó többségénél sem a beruházó sem pedig az önkormányzat nem gondolt arra, hogy a szállodák előtt busszal is jó lenne megállni. Ugyanakkor ezen szállodák többsége bevételének nem elhanyagolható részét szerzi csoportokból - figyelmeztetnek a különösen a négy-ötcsillagos konferencia termekkel is rendelkező szállodákban gyakran és nagy létszámokban foglaló MICE irodák.

Buszöböl híján legtöbbször szabálytalanul, a forgalmi sávban kénytelenek megállni illetve ki- és beszállítani a buszsofőrök, kockáztatva pénzbüntetést és büntetőpontokat. A bírságot pedig szinte mindig a saját zsebükből kell állniuk, sem a cég, sem a megrendelő iroda nem fizeti ki helyettük - nyilatkozta név nélkül egy ismert fővárosi buszos cég sofőrje. (Napi Turizmus/MTI)


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.