Eljárás a nem létező reptéri buszjáratokra szóló jegyek miatt

Eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) szemben Budapest Főváros Kormányhivatala a jelenleg nem működő repülőtéri, 100E jelzésű buszjáratra szóló jegyértékesítése miatt. Az eljárást az után indították, hogy a kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztályára közérdekű bejelentés érkezett.

Az előzmények

A BKK a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Deák Ferenc tér között közlekedő, 100E jelzésű járatát a koronavírus-járvány miatt nem üzemelteti, ennek ellenére a vonaljegyeket továbbra is értékesítette, megvásárolhatók voltak a jegyautomatákból és a mobiljegy-alkalmazáson keresztül is. Az eddigi információk alapján az utasok már 16 ezer jegyet vásároltak a nem létező járatra, amellyel a fővárosi fenntartású BKK 14 millió forintos kárt okozott a vásárlóknak.

Valljon színt a BKK! 

A kormányhivatal adatszolgáltatásra kötelezte a BKK-t, választ kell adnia többi közt arra, hogy hol és milyen módon hívták fel a közlekedők figyelmét a járat szüneteltetésére, a járat megszüntetése óta hány jegyet értékesítettek összesen, illetve milyen intézkedéseket tesz a BKK, hogy a megvásárolt vonaljegyek ellenértékét visszafizessék a fogyasztóknak.

A BKK válasza

 A BKK szombaton közleményében tudatta, hogy módosították a jegyautomaták szoftverét, így azokból már nem vásárolható jegy a 100E repülőtéri buszra, és a jövő héttől a koronavírus-járvány miatt nem közlekedő hajókra. A két lehetőség kiiktatása 2,8 millió forintba került. Mint akkor írták, a 100E közlekedésének leállásáról tavasszal tájékoztatták az utasokat, de mivel a leállást rövid időre tervezték, továbbra is lehetett elővételben jegyet váltani a járatra.

Visszatérítenek, ámde ki tart meg használhatatlan jegyet?

A félreértések elkerüléséért többi között a pénztárakban tájékoztatták erről a vásárlókat, július óta pedig a fel nem használt jegyek teljes vételárát visszatérítik. Ennek ellenére az elmúlt fél évben több mint 15 ezren vásároltak repülőtéri vonaljegyet, a BKK-hajókra pedig április óta 78 felnőtt és 37 gyerek jegyet adtak el, ismertette a társaság a szombati közleményében.
Közölték akkor azt is, hogy a társaság elismeri a felelősségét, a fel nem használt jegyek eladásából származó 14 millió forintot visszatérítik a vásárlóknak, illetve jótékony célra fordítják.

Forrás: MTI


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.