Elkészült az új berlini reptér 2-es terminálja is

Határidőre befejezték, de a járvány miatt bezuhant forgalom következtében, leghamarabb a 2021-es nyári menetrendi időszak kezdetén nyílhat meg.

Engelbert Lütke Daldrup erről a minap tett bejelentést az Aero.de cikke szerint. A Berlin Airport vezérigazgatója hozzátette: a botrányokkal terhelt főépülettel ellentétben az új csarnok nem a cég saját menedzselésében, hanem kivitelező fővállalkozó bevonásával jött létre - írja az AIRportal.hu.

A 2-es terminál zárva tartásával közlése szerint havi félmillió euró költséget spórol meg az üzemeltető, a forgalom növekedése esetén viszont rövid időn belül megnyitható az utasok előtt. A Willy Brandt egykori kancellárról elnevezett új komplexum északi mólójának előterében megvalósított, évente 6 millió utast kiszolgálni képes csarnok megépítésére azért volt szükség, mert a korábbi években dinamikusan növekedett az utasok száma Berlinben.

Az 1-es terminál éves kapacitása mintegy 27 millió utas, de tavaly már 35 millióan használták a két meglévő repteret. Emiatt döntöttek korábban arról is, hogy a schönefeldi terminálokat is nyitva tartják még néhány évig. A most már szinte biztosan október 31-én megnyíló 1-es terminálról elsőként a Lufthansa és az Easyjet járatai közlekednek majd a korábbi bejelentés szerint.

Az átadás kapcsán Schönefeld neve (és reptéri kódja) eltűnik, az ottani épületegyüttes 5-ös terminál néven üzemel tovább, csarnokainak betűjeleit is megváltoztatták már. Az új komplexum megnyitása után egy héttel később végleg bezár az egykori nyugat-berlini Tegel. 

Forrás: Airportal.hu


Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.