Erős pénzügyi félévet zárt az Emirates

A tavalyi év eredményeihez képest csoportszinten stabil növekedés és a jövedelmezőség fellendülése jellemezte az első hat hónapot. 

A 2017-18-as pénzügyi év első hat hónapjában az Emirates Csoport árbevétele 49,4 milliárd dirham (13,5 milliárd dollár) volt, amely a tavalyi év azonos időszakában elért 46,5 milliárd dirhamhoz (12,7 milliárd dollár) képest 6 százalékos növekedést mutat.

Helyreállt a vállalat jövedelmezősége a tavaly ilyenkor bekövetkezett mélypont után, és a 2017-18-as féléves eredmények alapján a nettó nyereség 77 százalékos növekedéssel, 2,3 milliárd dirhamra (631 millió dollár) emelkedett. Ez az eredmény a csoportszinten végrehajtott kapacitásoptimalizálásnak, a hatékonyságjavításnak, a stabil üzleti növekedésnek és a kedvezőbb devizapiaci helyzetnek köszönhető.

A Csoport készpénzállománya 2017. szeptember 30-án 18,9 milliárd dirham (5,2 milliárd dollár) volt, míg 2017. március 31-én ugyanez az állomány 19,1 milliárd dirham (5,2 milliárd dollár) volt.

Az Emirates Airline teljesítménye

A 2017-18-as pénzügyi év első hat hónapjában az Emirates tíz új repülőgépet vett át – négy Airbus 380-ast, illetve hat Boeing 777-est, és további kilenc szélestörzsű repülőgép érkezik a tervek szerint a légitársasághoz a pénzügyi év vége előtt. Ezzel egyidejűleg az Emirates öt régebbi repülőgépet szerelt le a flottából, és még négyet von ki a forgalomból 2018. március 31-e előtt.

Az Emirates két új desztinációt jelentett be az elmúlt hat hónapban: a horvátországi Zágrábot, valamint a kambodzsai Phnompent. 

Júliusban jelentette be az Emirates a flydubai légitársasággal való együttműködését, amely kihasználja a légitársaságok egymást kiegészítő hálózatát, hogy új várospárosításokat hozzon létre, illetve optimalizálja a Dubaji Nemzetközi Repülőtér működését.

Az Emirates emellett nyilvánosságra hozta, hogy újabb öt évre meghosszabbítja partnerségét a Qantas légitársasággal, amely még több lehetőséget biztosít a jövőben az Ausztráliából és Új-Zélandról utazóknak.

A teljes kapacitás az év első hat hónapjában stabilan, 2 százalékkal növekedett, és ezzel elérte a 30,8 milliárd tonnakapacitást. Az üléskapacitás 3 százalékkal, míg az egy utasra eső nyereség utaskilométerenként 5 százalékkal nőtt. A kihasználtság 77,2 százalékra emelkedett az előző évi 75,3 százalékhoz képest. 

2017. április 1. és szeptember 30. között 29,2 millióan utaztak az Emirates gépeivel, amely a tavalyi évhez képest 4 százalékos növekedést jelent. A szállítmányozási üzletág 1,3 millió tonna forgalommal 5 százalékos volumennövekedést produkált, és 8 százalékos hozamnövekedést ért el.

A 2017-18-as pénzügyi év első felében az Emirates nettó nyeresége 1,7 milliárd dirham (452 millió dollár) volt, ami 111 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A légitársaság árbevétele, beleértve az egyéb működési területek bevételeit is, az előző év ugyanazon időszakában rögzített 41,9 milliárd dirhamhoz (11,4 milliárd dollár) képest 6 százalékos növekedést mutatott, és elérte a 44,5 milliárd dirhamot (12,1 milliárd dollár).

A növekedésben szerepet játszott az üres helyek hatékony értékesítése, a kapacitásbővítés, illetve a fő piacok valutáinak erősödése az amerikai dollárral szemben.

Az Emirates működési költségei 2 százalékos teljes kapacitásbővítés mellett 4 százalékkal emelkedtek. Az üzemanyagköltség átlagosan 14 százalékkal volt magasabb a megelőző évhez képest, amit elsősorban az olaj árának 11%-os növekedése, valamint a kibővült flotta 3 százalékkal nagyobb üzemanyagigénye okozott.

Továbbra is az üzemanyag a légitársaság legjelentősebb kiadása, amely a tavalyi év első hat hónapjának 24 százalékához képest idén a működési költségek 26 százalékát tette ki.


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.