Fejlesztené a Malév kereskedelmi tevékenységét az új vezérigazgató

A Malév kereskedelmi tevékenységének megerősítését, és a belső erőforrások még hatékonyabb kihasználását emelte ki az előtte álló feladatok közül Limburger Lóránt, a Malév új, megbízott vezérigazgatója.

A posztot szerdától betöltő szakember elmondta, hogy teljes mandátumot kapott a légitársaság irányítására, amely mellett megtartja a Malév Ground Handling (GH) vezérigazgatói posztját is. "Mandátumom arra szól, hogy a Malév helyzetének rendeződéséig vigyem a céget és tartsam fenn abban a nagyon nehéz gazdasági helyzetben, amelyet most elsősorban az újabb és újabb csúcsokat elérő kerozinár okoz". Elismerte, ez nem csak a Malévet, de minden légitársaságot egyaránt sújt a világon.

A létszámterveket firtató kérdésre egyelőre annyit válaszolt: ez alapvetően a flotta méretétől függ, amelynek jövőbeli alakulását még nem látják.

Limburger Lóránt szerint vannak már arra utaló jelek, hogy az ágazat megkezdte a kilábalást a válságból. "A Liszt Ferenc repülőtéren nő az utasok száma, és nekünk arra kell törekendünk, hogy közülük minél többet megszerezzünk, illetve megtartsunk" - mondta.

Június elsejét követően kereskedelmi, pénzügyi munkacsoportokat hoznak létre a cégnél az eredmények értékelésére, a lehetőségek, a kilátások felmérésére - számolt be a vezérigazgató, aki szerint a munkacsoportok javaslatai néhány héten belül konkrét tervekben ölthetnek majd testet.

Az első félév eredményeiről nem kívánt beszélni Limburger Lóránt, csak annyit jegyzett meg, hogy az "elszálló" üzemanyagárak felülírhatják a korábbi elképzeléseket. Ott azonban még nem tartanak, hogy a kerozinpótdíj emelésével reagáljanak a növekvő üzemanyagköltségekre.

Limburger Lórántot a Malév május 26-i közgyűlésén nevezték a cég élére megbízott vezérigazgatóként június 1-jétől, miután elődje, Martin Gauss május 31-i hatállyal benyújtotta lemondását még márciusban, amelynek oka a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. akkori közleménye szerint az volt, hogy nem tudott a tulajdonossal megállapodni a személyi alapbérezést illetően.

A közgyűlés elfogadta a Malév tavalyi mérlegét is, 24,56 milliárd forint veszteséggel, amely kissé, 275 millió forinttal marad csak el az egy évvel korábbitól. A tőkerendezéséről a közgyűlésen nem hoztak döntést, azt az orosz Vnyesekonombankkal folytatandó további tárgyalások miatt június 24-re halasztották.

A Vnyesekonombank a 96 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő Malév egyik kisebbségi közvetett tulajdonosa az AirBridge Zrt.-n keresztül. Az orosz befektetési bank finanszírozója is a magyar légitársaságnak. A múlt év végi információk szerint 120 millió euróval tartozott a Malév a Vnyesekonombanknak.

Az elmúlt évben a Malév menetrendszerinti járatain 2,984 millióan utaztak, 8 százalékkal kevesebben mint 2009-ben, miközben a járatok száma 13 százalékkal csökkent.

Forrás: MTI


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.