Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra - jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken.

Lapinformációk szerint a légitársaság vezetőségének döntése értelmében a Brüsszeltől délre található Charleroi repülőteréről induló járatok szeptember utolsó péntekétől nem közlekednek. A vezérigazgató elmondta, a járatok felfüggesztésének okai között szerepel, hogy az egyik kulcsfontosságú ázsiai partnerük nem tartotta be az árakra és a foglalásokra vonatkozó kötelezettségvállalásait.

Mint mondta, a tárgyalások újrakezdődnek, de a téli szezon küszöbén tartott megbeszélések várható elhúzódása, valamint a partnerrel szemben kialakult bizalomvesztés miatt a társaság nem vállalja annak kockázatát, hogy káoszba fulladjon, vagy meghiúsuljon a szolgáltatás. Terzakis aláhúzta, a társaság célja továbbra is az, hogy összekösse Belgiumot Ázsiával, ezt pedig változatlanul a dél-belgiumi repülőtérről képzeli el. A vezérigazgató kiemelte, az alkalmazottak munkája nincs veszélyben, márciusig valamennyiüket a British Airways foglalkoztatja.

A belga légitársaság június elején indította menetrendszerinti járatait Hongkongba. A cég flottájába tartozó két A340-es Airbus júniustól októberig hetente kétszer repült, októbertől heti négy alkalommal szállított volna utasokat Hongkongba. Korábbi tervek szerint más ázsiai országokat, elsők között kínai célállomásokat is összekötnének Belgiummal, évente mintegy 500 ezer utast terveztek szállítani Európa és Ázsia között. Az Air Belgium légitársaságot 1979-ben alapították, 1998-ban eladták az Airtours brit légitársaságnak, majd 2000. október végén megszűnt. 2016 végén a céget újraalapították azért, hogy Belgiumot összekapcsolják ázsiai városokkal.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Már itthon is elérhető a próbautazás autizmussal élők számára

Már itthon is elérhető a próbautazás autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.
Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton

Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton 

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok közlekednek.
Kína visszaküldött a gyártónak egy vadiúj Boeing repülőgépet

Kína visszaküldött a gyártónak egy vadiúj Boeing repülőgépet 

Az utasszállító gép 55 millió dolláros ára 125 százalékkal nőtt volna az Amerikai Egyesült Államokban bevezetett kétoldalú vámok miatt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.