Felújítják a magyar határ és Arad közötti vasútvonalat

Romániában elkezdődik a magyar határ és Arad közötti vasúti pálya felújítása; két év múlva akár 160 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek ezen a szakaszon a vonatok.

Az erdélyi Krónika napilap cikke szerint a kedden kezdődő munkálatok során megduplázzák a vágányokat a romániai Kürtös és a magyarországi Lökösháza között, és a pályát alkalmassá teszik arra, hogy nagy sebességgel mehessenek a határ térségében a vonatok. A munkálatok során több mint 40 kilométeren cserélik ki a síneket.
Jelenleg a ki- és belépő vonatoknak több mint 40-50 percet kell várniuk vagy a kürtösi vagy a lökösházi állomáson - idézte a lap Eusebiu Pistrut, a román közlekedési tárca államtitkárát.
A beruházás magába foglalja egy közúti felüljáró építését Kürtösön, és az aradi vasútállomás felújítását is. Üzletek, éttermek, kávéházak kapnak helyet az állomásépületben, a peronokat pedig lifttel és mozgólépcsővel lehet majd megközelíteni - sorolta az átépítés terveit a közlekedési államtitkár.
A két évig tartó beruházás 315 millió euróba kerül, amelynek 88 százaléka európai uniós támogatás, a többit a román állam fedezi. A kivitelezésre kiírt versenytárgyalást az Alstom-Swietelsky-Astaldi-Euroconstruct Trading '98-Dafora francia-osztrák-olasz-román konzorcium nyerte meg.
Aradra 1858-ban futott be az első, gőzmozdony vontatta szerelvény, amely Szolnok-Szajol felől érkezett. Idén február elsején pedig az állomásépület centenáriumát ünnepelték a partiumi városban.

Forrás: MTI


Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.
Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron

Balatoni vasútfejlesztések a láthatáron 

Jelentős átalakulás előtt áll a Balaton északi partjának közlekedése.
A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.