Felülvizsgálta buszos parkolási koncepcióját a Budapest Airport

A Budapest Airporthoz 2. Terminál előtti úthálózat fejlesztése és átépítési munkálatai átmenetileg érintik a nagyméretű járművek forgalmát, így a buszos be- és kiszállítás rendszerét is.

A Budapest Airport azonnali hatállyal felülvizsgálta a korábban tervezett buszos parkolási koncepciót azért, hogy az építkezés az utasok számára minél kevesebb kellemetlenséget okozzon, értesült lapunk.

Ennek értelmében, két területet jelöltek ki a 2. Terminál rövidtávú parkolójában, ahol a buszok az utasok ki- és beszállítási céljából megállhatnak maximum 30 percig ingyenesen. A 30 percet meghaladó időre pedig a rövidtávú parkoló díjszabása érvényes. A díjmentes első 30 perc igénybe vételéhez a busz vezetőjének érvényesítenie kell a bejárati sorompónál kapott parkolójegyet, amit a parkoló közepén lévő ügyfélszolgálati irodában tehet meg. A parkolójegy érvényesítéséhez szükséges még a busz forgalmi engedélye, amelynek az S.1-es számú rovatában 10, vagy annál több férőhelyszám szerepel.

A reptér munkatársai így tudják megkülönböztetni a turistabuszokat a személygépkocsiktól. Fontos, hogy a rövidtávú parkolóba be- és kilépéskor a buszok a menetirány szerinti jobb oldali sorompókat vegyék igénybe, ezeket kifejezetten a nagyméretű járművek számára alakították ki. 

A buszok számára szükség esetén továbbra is rendelkezésre áll a buszos parkoló, amelynek díja óránként 1000 Ft. Emellett ingyenesen használhatják a buszos várakozóhelyet a hosszútávú parkoló felé vezető útszakasz szélén.

A terminálok közvetlen buszos megközelítése az új beléptető rendszer üzembe helyezése után válik ismét lehetővé, ez várhatóan idén augusztus-szeptemberben történik meg.

A parkolók elhelyezkedését ismertető térkép letölthető a kapcsolódó fájlok közül, a térkép sárgával jelzi a rövidtávú parkolóban kialakított helyeket, narancssárgával a buszos parkolót, kékkel a hosszútávú parkoló felé vezető útszakasz melletti buszos várakozóhelyet.


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.