Forgalomban az ötszázadik wifis kocsi

Októbertől már ötszáz internetezésre alkalmas járművet közlekedtet a MÁV-START, így napról napra növekszik azoknak az utasoknak a száma, akik ingyenesen használhatják ezt a szolgáltatást. A bővítés folyamatos, a hatszázadik wifis kocsi várhatóan november végén fog az utazók rendelkezésére állni.

Elérte az ingyenes internetelérést biztosító járművek száma az ötszázat, és a további bővítéseknek köszönhetően hetente újabb húsz-harminc InterCity- és elővárosi járműben utazva lehet majd díjmentesen igénybe venni ezt a lehetőséget. A fejlesztésben összesen érintett 735 kocsi illetve motorvonat wifirouterrel történő felszerelése folyamatosan halad a műhelyekben, a munkálatok elkészülte után csaknem napi nyolcszáz közlekedő vonaton lesz elérhető a szolgáltatás.

Az érintett kocsikat a lehetőségek szerint, a legnagyobb kihasználtsággal közlekedteti a vasúttársaság a szerelvényekben, többek között a miskolci, nyíregyházi, debreceni, váci, szobi, újszászi, ceglédi, szolnoki, pécsi és a szombathelyi vonalon utazók egy része internetezhet díjmentesen a vonatokon.

A fejlesztésnek köszönhetően az utasok levelezéssel, portálok olvasásával, közösségi oldalak látogatásával vagy akár munkavégzéssel, hasznosan tölthetik az utazással töltött időt. A fedélzeti, vezeték nélküli internetet minden erre előkészített járműben ingyenesen vehetik igénybe az utazók, a hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 Mbps. Egyidejűleg akár több százan is csatlakozhatnak egy vonaton a rendszerre, ez péntekenként és vasárnaponként, a legnagyobb utasforgalmú időszakokban rendszeresen tapasztalható is.

Az ingyenes internetelérési lehetőséget biztosító járműveket a vonatok külső felületén, és a belső terekben is WIFI matricákkal jelöli a vasúttársaság, melynek köszönhetően az utasoknak könnyebb lesz azonosítani az internet szolgáltatással rendelkező kocsikat.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.