Fuerteventurát mutatta be a Neckermann

A Kanári-szigetek gyönyörű tengerpartjairól híres szigete, Fuerteventura október óta érhető el a Neckermann kínálatában követlen járattal – amióta a Wizz Air elindította Budapestről direkt járatát a szigetre –, ebből az alkalomból a Gerbeaud Kávéházban tartott desztinációs tájékoztatót az utazásszervező.

A Neckermann dinamikus csomagjaiban eddig is szerepelt ez az úti cél, amióta azonban a Wizz Air elindította Budapestről direkt járatát a szigetre, azóta mint közvetlenül elérhető desztináció is szerepel az árualapban. Kálmán Péter, az utazásszervező marketingvezetője elmondta: egész Fuerteventura természetvédelmi területnek számít, évente hárommillió turista érkezik a szigetre, ahol körülbelül 45 szálloda található – a természetvédelmi jelleg miatt többet nem is építhetnek, így a látogatóknak nem kell hatalmas turistaáradatra számítaniuk. A marketingvezető hozzátette: most, hogy közvetlen járattal is kínálják az úti célt az árualapban, többszörösére nőtt ennek a desztinációnak az értékesítése a Neckermann-nál, éves szinten több száz utasra számítanak, a nyári szezonban 10 hétre foglaltak kontingenst a Wizz Air járatain. Elmondta, hogy várhatóan a Kanári-szigetek értékesítése az év végére duplázódni fog az előző évhez képest, kínálatukban ugyanis Fuerteventura mellett szerepel még Lanzarote, Gran Canaria és Tenerife is.



Az eseményen számos, Fuerteventuráról érkező turisztikai szakember mutatta be kínálatát: többek között a Kanári-szigetek legnagyobb állatkertjét, az Oasis Parkot. A nyolcezer négyzetméteren elterülő, botanikus kerttel bővített parkban kapcsolatot teremthetünk az állatokkal – a látogatók a legtöbbjüket megérinthetik és megetethetik. Több szálloda is bemutatkozott, például a Barceló Hotel Group, amelynek világszerte 107, Fuerteventurán 8 szállodája van, ezek mindegyike négycsillagos a szigeten. Van köztük olyan, ahol csak felnőttek szállhatnak meg, míg kimondottan családbarát hoteleket is kínálnak. Bemutatták az Elba Hotels szállodacsoportot is, amely portfóliójában a háromtól az ötcsillagosig több színvonalú hotel is megtalálható Fuerteventurán a felnőttek számára kialakított és a gyerekbarát kategóriák közül is. A Playitas Resortról is szó esett, amely szintén több féle szálláshellyel várja a látogatókat: hotel, aparthotel és villák is találhatók a szigeten, illetve bemutatták az Atlantis Fuerteventura Resortot, amelynek négy- és ötcsillagos hoteljei vannak Fuerteventurán.


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.