Gyorshajtás vagy műszaki hiba okozta a balesetet

A legfrissebb értesülések szerint gyorshajtás vagy műszaki hiba, esetleg a kettő együtt okozta az egyiptomi Hurghadában történt vasárnapi buszbaleset, nem helytálló az a korábbi információ, hogy a busz összeütközött egy teherautóval - közölte az MTI-vel hétfő reggel Kveck Péter kairói magyar nagykövet.

Háromnegyed kilenc óta él a Külügyminisztérium 458-1247-es és a 458-1276-os számú budapesti vezetékes vonala, amelyeken hozzátartozók érdeklődhetnek a sérültek állapotáról, illetve arról, hogy van-e hozzátartozójuk az azonosított halálos áldozatok között - mondta Kveck Péter. A kairói nagykövetség továbbra is az érdeklődök rendelkezésére áll - tette hozzá.

A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott hurghadai szállodáiktól a repülőtérre, amikor az első busz felborult. "Sokaknak tudtunk segíteni, volt akinek nem" - mondta hazaérkezése után az MTI Hírcentrumnak egy másik busszal utazó szemtanú, Tóth Frank. Hozzátette: arcról majdnem mindenkit ismertek, hiszen egy turistacsoporthoz tartoztak és egy hétig ugyanabban a szállodában laktak. Volt egy terhes nő, aki párjával jött ki Egyiptomba, és a balesetben a férfi és a nő is meghalt. Gyerekek is voltak a buszon, volt aki árva lett, egy fiút ők hoztak haza - nyilatkozta a magyar turistacsoport tagja hétfőn.

A legfrissebb adatok szerint 11 magyar meghalt, 29 pedig megsérült a vasárnapi balesetben.

A sérültek közül egy férfi és három gyerek állapota nagyon súlyos, őket a kairói katonai kórházba szállították. Az egyiptomi egészségügyi miniszter - aki maga is orvos - személyesen felügyeli az ellátásukat. Gondoskodott arról, hogy az ország legkiválóbb specialistái végezzék el az operációkat a kairói kórházban - mondta Kveck Péter.

Azon 25 magyar sérült között is vannak súlyos állapotúak, akiket a hurghadai kórházban látnak el. Többeknek nyílt törése, többszörös törése van. Azonban mindegyikük képes kommunikálni. Két embert az intenzív osztályon ápolnak. A halálos áldozatok azonosítása még nem fejeződött be.

A kairói magyar nagykövetség két konzulja Hurghadába utazott, hogy felvegyék a kapcsolatot az ott ápolt magyarokkal, illetve kezelőorvosaikkal, Kairóban pedig két másik magyar diplomata teszi ugyanezt.

A magyar turistacsoportból száznegyvenheten érkeztek meg Budapestre hétfőre virradóra; Précsényi Árpád, a külügyminisztérium konzuli főosztályának főosztályvezető-helyettese szerint a balesetet szenvedett busz utasai közül senki sem jött haza, így negyvenheten maradtak Egyiptomban.

A főosztályvezető-helyettes a könnyebb sérültek hazaszállításáról még nem tudott tájékoztatást adni. Ismertette, hogy a konzuli gyakorlatban ilyenkor az a szokás, hogy az Országos Mentőszolgálat és a magyar egészségügyi szolgálat idegen nyelvet beszélő szakorvosai felveszik a kapcsolatot a kezelőorvossal, és ezt követően lehet dönteni a hazatérésről. Szavai szerint jelenleg nem tudnak olyanról, aki már hétfőn hazatérne, de kizárni sem lehet ezt.

Précsényi Árpád elmondta: hétfőn a külügyi tárca felveszi a kapcsolatot az utazásszervezővel és a csoport biztosítójával az egészségügyi ellátás és a betegszállítás érdekében, illetve a holttestek hazaszállítása ügyében, utóbbi időpontja egyelőre kérdéses.

Eközben az utazást szervező Best Reisen egyeztet arról, hogy a hurghadai balesetben érintettek közül kinek, melyik társaságnál van megkötve az utasbiztosítása - közölte Zám Tibor irodavezető hétfőn az MTI érdeklődésére.

Zám Tibor elmondta: egy-két utasról még mindig nem tudják, hol kötött biztosítást, de az orvosi ellátást ők is mindenképpen megkapják.

Az egyiptomi buszbaleset áldozatainak és sérültjeinek többsége az Uniqa biztosítottja - erősítette meg Écsy Zoltán, az Uniqa Biztosító utasbiztosítási termékmenedzsere hétfőn az MTI információját. A segítségnyújtási szolgáltatójuk, a Europ Assistance a helyszínre utazott, és velük egyeztetve mindent megtesz a sérültek kiemelt ellátásáért, az áldozatok és a sérültek mielőbbi hazaszállításáért - tette hozzá.

Emellett két biztosítótársaságról tudni - EUB Európai Utazási Biztosító és a QBE Atlasz Biztosító -, hogy érintett az ügyben. A QBE Atlasz Biztosítónál a jelenlegi állás szerint négyen kötöttek biztosítást - közölte Dénes Attila, a QBE Atlasz Biztosító vezérigazgatója.

A biztosítók most azon vannak, hogy az orvosi jelentés szerint kritikus helyzetben lévő sérültek hozzátartóit utolérjék, az utazási iroda pedig segíteni tud a hozzátartozók soron kívüli kiutaztatásában, akár a mai napon is - tette hozzá Zám Tibor.

Az irodavezető elmondta: a Best Reisen a charterjáratot és a különböző szolgáltatásokat értékesítette. Lehetett náluk is biztosítást kötni, de a többség nem így tett.ű

turizmusonline.hu is támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.