Harminc Superjet 100-ast venne a Malév

Harminc Suhoj Superjet 100-as (SSJ 100) repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója és Alessandro Franzoni, a SuperJet International vezérigazgatója ma délután a világ egyik legfontosabb légiközlekedési iparági kiállításán és vásárán, a Párizs melletti Le Bourget-n. A tervezett beszerzés értéke több mint 1 milliárd dollár.

A Malév 98 utas befogadására alkalmas Superjet 100-as típusú repülőgépeket tervez vásárolni, melyekből az első 2011-re érkezhet meg a légitársaság flottájába. Ezt követően minden évben hat repülőgéppel bővülhet a géppark. Martin Gauss a Malév vezérigazgatója a bejelentésen elmondta: „A Suhoj Superjet 100-as típusú repülőgép egyaránt alkalmas a regionális és közepes távolságú útvonalak teljesítésére, ezért kitűnően megfelel a Malév hálózatának lefedésére. A Malév újabb, hosszú távú flotta-átalakítási programjában azzal számol, hogy a légitársaság a következő évtizedben növekedésnek indulhat és a jelenleginél több repülőgépre lesz szüksége.”

Alessandro Franzoni, a SuperJet International vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta: „A mostani bejelentés különösen jelentős annak fényében, hogy az SSJ 100-as első nemzetközi bemutatkozójára itt a párizsi Le Bourget air shown kerül sor. A szándéknyilatkozat aláírása egy olyan elismert és magas színvonalat képviselő légitársasággal, mint a Malév egyértelműen mutatja az érdeklődést és a bizalmat az SSJ 100-as repülőgéptípus iránt. Biztos vagyok abban, hogy az SSJ 100-as olyan jó tulajdonságai, mint például az alacsony üzemanyagfogyasztás és az ebből adódó környezetbarát üzemeltethetőség meg fogja győzni a légitársaságokat a típus előnyeiről. Az aláírás megerősít minket abban is, hogy a SuperJet International stratégiájának középpontjában továbbra is az ügyfelek teljes körű kiszolgálására kell koncentrálnunk.”

Az SSJ 100-ast a Suhoj Polgári Repülőgépgyártó Vállalat (SCAC) tervezte, fejlesztette és építette. A gépcsalád üléskonfigurációja a 78 és a 98 utas férőhely között változhat (típusnév: SSJ100/95B és SSJ100/75B). Az SSJ 100-asnak a regionális változata mellett hosszabb távú repülésre kifejlesztett típusa is elérhető lesz (típusnév: SSJ100/95LR és SSJ100/75LR). Az SSJ100-as a legfejlettebb és leginkább környezetbarát új generációs regionális sugárhajtású repülőgép. A legmodernebb technikával és kitűnő üzemelési tulajdonságokkal rendelkező SSJ100-as versenyképes a nemzetközi piacon, melyet többek között annak köszönhet, hogy költséghatékonyan és egyszerűen üzemeltethető és karbantartható. Az SSJ100-as egy új koncepcióval megtervezett, kifejezetten a regionális forgalomban hatékony mintegy száz utast szállítani képes repülőgép. Az első SSJ100-as 2007. szeptember 26-án gurult ki a SCAC végső összeszerelési csarnokából. Két teszt-repülőgép 2008. december 24-e óta végez tesztrepüléseket, melynek keretében eddig több mint 213 járatot és 650 repült órát teljesítettek. Egy újabb repülőgép is hamarosan csatlakozik a repülési teszt-programhoz. Az új típus a tervek szerint az orosz hatóságoktól 2009 novemberére kapja meg a légialkalmassági bizonyítványt, ezt követi majd a EASA részéről való légialkalmassági okmány 2010-ben, ezután pedig a FAA elismervény.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.