Hétfőtől újraindul a gemenci erdei vasút

Hétfőtől újraindul a gemenci erdei vasút, amelynek közlekedését június 5-én, a dunai árhullám miatt állította le a Gemenc Zrt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint egyelőre 8 kilométeres szakaszon, Pörböly és Malomtelelő állomás között járnak majd szerelvények.

Az erdei vasút a hétköznapi menetrend szerint közlekedik hétvégén és ünnepnapokon is, három járat Malomtelelőig, egy járat Lassiig viszi a turistákat.

A harminc kilométeres erdei vasút Gemenc Duna-parti megállójáig több ponton jelentős károkat okozott az árvíz, ami komolyabb helyreállítást igényel - mondta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének vezetője az MTI-nek. Az átázott töltés miatt a Rezét nevű, nosztalgia gőzmozdonyt sem indítják el.

A malomtelelői állomásnál tovább - a remények szerint - a szarvasbőgés-hallgató túrák idején indulhat vonat; valószínű, hogy a Gemenc Duna-part és Keselyűs megállóig csak jövőre lehet közlekedni - tette hozzá.

Forrás: MTI


HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom

HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom 

Idén az eddigi legforgalmasabb hónap a június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett.
Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.