Hivatalosan is megnyitott a Sármelléki Nemzetközi repülőtér

2010. április 10-én, a Lufthansa Düsseldorfból érkező járatának landolásával hivatalosan is megkezdte működését az újra megnyitott Fly Balaton Nemzetközi Repülőtér.

Az első gép megérkezésének alkalmából tartott, hagyományos fogadóünnepségen beszédet mondott Berkenyés István, Zalavár polgármestere, Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója és Gubicza Ágoston, az üzemeltető FB Airport Kft. ügyvezető igazgatója.

A közelmúltban megkötött megállapodás értelmében az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a Sármelléki Nemzetközi Repülőteret. A hatósági engedélyek megszerzését, illetve a sikeres próbarepülést követően a légikikötő április 10-én fogadhatta az első nemzetközi járatot, mellyel hivatalosan is megkezdte működését. A 2010-re szóló szerződések értelmében három légitársaság, a Danube Wings, a Lufthansa és a Hamburg International járatai szállnak majd le Sármelléken, közvetlen kapcsolatot teremtve hét, európai város, Bázel, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Hamburg és Lipcse repülőtereivel. A társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat további légitársaságokkal is, így a Fly Balaton kínálata, a tervek szerint, dinamikusan bővül majd a következő években.

A repülőtér által bonyolított nemzetközi utasforgalom az SCD balatoni turisztikai beruházásainak megvalósításához komoly üzleti hátteret biztosít, ugyanakkor létfontosságú lehet a teljes balatoni idegenforgalom számára is. Az SCD becslései szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot és középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket. Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta, céljuk a stabil működés feltételeinek megteremtése, amely csak a reptér folyamatos fejlesztésével és professzionális tervezéssel valósítható meg. Hozzátette: az SCD turisztikai beruházásainak megvalósításában jelentős segítséget jelent a reptér, így a társaság elkötelezett a Fly Balaton hosszú távú működtetése mellett. A repülőtér 2010-ben április 10-től egészen október 23-ig fogad nemzetközi járatokat.


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.