Ideiglenesen szünetel a Budapest-Jekatyerinburg járat

Ideiglenesen szünetel az Ural Airlines október elején indult Budapest-Jekatyerinburg járata, tudtuk meg Jakócs Árontól, a légitársaság hazai képviseletét végző Robinson Tours ügyvezetőjétől.

A légitársaság utolsó járata november 7-én szállt fel, de a tervek szerint a decemberi, január eleji forgalmas időszakban valamint márciusban újra repülnek gépek fővárosunk és Oroszország negyedik legnagyobb városa között. Az, hogy a nyári menetrendi időszakban közlekedik-e a járat, várhatóan március végén dől el, mondta el az ügyvezető.

Habár a járat 60 százalékos töltése egy menetrend szerinti géphez képest az időszakban viszonylag jónak számított, a gépen block seatekkel rendelkező irodáknak mégis kevés volt. A Budapest-Jekatyerinburg járat kapacitásának 80-90 százalékára ugyanis utazási irodák rendelkeztek lekötött helyekkel, a jegyeknek csak 10-20%-a került a légitársaság által forgalomba. Az utazási irodák számára viszont a 60-os töltés túlságosan alacsonynak számít. Az utazási irodák egyelőre a nagyobb forgalmú időszakokra igyekeznek koncentrálni, mint a december és a január.

„Az érdeklődés önmagában most sem rossz, de nem olyan nagyságrendű, mint kellene” – mondta el Jakócs Áron. A járat indulásánál, illetve azt megelőzően az orosz piacon lehetett volna korábban és intenzívebben végezni a bevezetést, mert tapasztaltak olyat, hogy egy-egy Magyarországra érkező utashoz el sem jutott az információ arról, hogy közlekedik közvetlen járat Budapestre, tette hozzá.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.