A BA légi utaskísérőit képviselő Unite szakszervezet e hét elején hirdetette meg a sztrájkot december 22-étől január 2-áig, azzal az indokkal, hogy nem sikerült egyezségre jutni a cégvezetés által a súlyos anyagi helyzet miatt tervbe vett leépítések és megszorítások ügyében. A British Airways azonban bíróság elé vitte az ügyet, arra hivatkozva, hogy szabálytalanságokat észlelt a sztrájkról rendezett előzetes szavazásban, mivel a szakszervezet olyan alkalmazottaknak is kiküldött szavazólapokat, akik már kiléptek, vagy távozóban voltak a vállalattól. A bíróság elfogadta ezt az érvelést. (MTI)
Illegális a British Airways-sztrájk
Illegálisnak minősítette a British Airways utaskísérőinek karácsonyra meghirdetett sztrájkját csütörtökön a londoni felsőbíróság. Így nem lehet megtartani a példátlan hosszúságúra, 12 naposra tervezett munkabeszüntetést, amely csaknem egymillió utast érintett volna.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.