Szerdán kora estére már vastag - helyenként 20-30 centiméteres - friss hótakaró borította Londont és egész Dél-Angliát. Londonban szerda este is sűrűn havazott. A londoni Gatwick repülőteret, ahová a Malév és az easyJet közlekedtet járatokat Budapestről, hosszú órákra lezárták a behavazott pálya miatt, és csak késő délután nyitották meg újra. Az easyJet szerdai Gatwick-Budapest járatpárját törölték. Ugyancsak törölték a British Airways egyik járatát, amely a Heathrow repülőtér és Ferihegy között közlekedett volna szerdán este. Heathrow ugyan folyamatosan működött, de sok járatot itt is töröltek, és jelentősek voltak a késések. A hófront délnyugati irányból indult, és már éjszaka nagy gondokat okozott a térség közlekedésében. Anglia délnyugati és Wales déli vidékein autósok százai rekedtek órákra a behavazott utakon; részükre a hatóságok számos helyen melegedősátrakat állítottak fel. A déli és a délnyugati országrészben ezer iskolában nem volt tanítás szerdán a közlekedési nehézségek miatt, és előfordult, hogy sérültet szállító mentőautót kellett terepjáróval kiszabadítani a hóból. A meteorológia szerint a havazás az egész országon végigvonul, és bár most nincs annyira hideg, mint az elmúlt hetekben, jövő héttől ismét erőteljes lehűlés várható. Az időjárás téma volt a brit parlamentben is. Gordon Brown kormányfő a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi félórájában külön elismeréssel adózott azoknak, akik a közlekedés biztonságának és folyamatosságának fenntartásán dolgoznak "az utóbbi 30 év legrosszabb időjárási viszonyai közepette". Nagy-Britannia valójában csaknem fél évszázada nem élt át a mostanihoz fogható kemény telet; legutóbb 1962-1963 azóta legendássá vált tele volt ennyire zord a szigetországban. A múlt héten mínusz húsz fokot meghaladó fagyokat mértek, és december közepe óta ismétlődő nagy havazások bénítják az ilyen időjárásra teljesen felkészületlen ország életét; több helyen már élelmiszer-ellátási gondok támadtak. (MTI)
Ismét havazás okoz fennakadást Nagy-Britanniában
Ismét jelentős havazás okozott közlekedési fennakadásokat szerdán Nagy-Britanniában, ahol repülőtereket is be kellett zárni a hó miatt. Az időjárás okozta törlések budapesti járatokat is érintettek.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói
Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain
A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.

Emirates és Visit Hungary megállapodás
Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.