Ismét jár a jeges árban megrongálódott komp

Ismét közlekedik a tiszacsegei komp, amelyet február 13-án egy emberrel a fedélzetén elragadott a jeges ár a Tiszán.

Szilágyi Sándor tájékoztatása szerint csütörtökön kapták meg az utolsó hatósági engedélyt, így pénteken megindult a kompjárat Tiszacsege és Ároktő között.

A komp olyan, mint újkorában: az önkormányzat 18-19 millió forintot fordított teljes felújítására, amit a Belügyminisztérium a vis maior keretből megtérít a helyhatóságnak - tette hozzá a település vezetője.



A jeges ár február 13-án reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a partra húzott járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután.

A kompot több nappal később sikerült kiszabadítani a jégből, majd visszavontatni a tiszacsegei kikötőbe.

Forrás: MTI


Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.
A Boeing jelentős számú elbocsájtással törné meg a sztrájkot?

A Boeing jelentős számú elbocsájtással törné meg a sztrájkot? 

A jelentős létszámleépítésre „a pénzügyi realitásokhoz való igazodás miatt" van szükség.
Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság

Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság 

Csődközeli helyzetbe került az egyik jelentős amerikai fapados, a Spirit Airlines.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.