Ismét sztrájkolnak az Iberia pilótái

Már szerdán is, majd január 27-én és 30-án várható, hogy beszüntetik a munkát. Korábban 2011 decemberének végén illetve január 9-én és 11-én léptek sztrájkba az Iberia dolgozói. A munkabeszüntetés oka, hogy a spanyol légitársaság veszteséges, középtávú útvonalainak kiszolgálására egy „félfapados” céget – Iberia Express – hozna létre. A pilóták örülnének, ha vezetőség feladná ilyen irányú terveit.

A sztrájk miatt az Iberia 100 hosszú-, és középtávú járatát törölte szerdán, 94-et pénteken, további 95-öt jövő hét hétfőn. Ez a menetrendszerinti járatok 34%-át jelenti. A Vueling és az Air Nostrum járatait nem érinti a munkabeszüntetés.

Múlt pénteken az Iberia két, a földi személyzetet magában foglaló szakszervezettel is megegyezett a kollektív szerződés 2015 végéig szóló meghosszabbításáról. Az Iberia szóvivője szerint azonban más földi kiszolgálók részt vehetnek a sztrájkban, csatlakozva a hajózó személyzethez. A földiek egy része február 3-ával kezdődően minden hétfőre és péntekre sztrájkkal fenyeget, míg a hajózók szakszervezete február 3-án, 6-án, 10-én és 13-án tervezi a munka beszüntetését.

Az atwonline szakportál szerint 2012 áprilisában az összes érintett szakszervezet a kollektív szerződés aláírásával elfogadta az Iberia Express 2012 végéig történő megalapítását. Ugyanakkor a 16 ezer fős földi személyzet munkája elvesztése miatt aggódik az új társaság létrehozása apropóján, míg a hajózó személyzet fizetésének csökkenésétől tart.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.