Joon: most akkor jön, vagy megy?

Az Air France új vezetősége bezárja az alig egy éve létrehozott Joon nevű leányvállalatát - írta pénteken a Le Figaro című francia napilap. Az értesülést a francia légitársaság megerősítette a Reuters hírügynökségnek. 

A Le Figaro szerint az Air France-KLM új vezetője, Benjamin Smith döntése alapján megszűnik az, egy hagyományos és egy diszkont légitársaság keverékeként létrehozott Joon hibrid légitársaság, de a döntést az igazgatótanács még nem vitatta meg. Az augusztusban kinevezett új kanadai elnök-vezérigazgató egyértelművé tette, hogy "nem érti a Joon pozicionálását és identitását".

A Joon az Air France repülőgépeivel és pilótáival közlekedik, de saját személyzete van, mintegy 550 légikísérő, de számuk hamarosan eléri a 700-at. Ez utóbbiakat, akik jelenleg kevesebb fizetésért dolgoznak, mint az anyavállalat alkalmazottai, is átveszi a lap szerint az Air France.

Jóllehet a Joon utasainak száma öt százalékkal nőtt egy év alatt és a járatok kihasználtsága 90 százalékos, november elején két szakszervezet is panaszt tett és sztrájkkal fenyegetőzött az új elnök-vezérigazgatónál a légikísérők "szenvedése, kimerültsége" és a "büntető jellegű menedzsment" miatt.

A végleges döntés megszületéséig a Joon négy újabb útvonalon (Párizs-Stockholm, Párizs-Madrid, Párizs-Manchester és Paris-Prága) is átveszi 2019 márciusában az Air France járatait.

Nem biztos, hogy a szakmában mindenki számára egyértelmű a Joon mibenléte. A kétségeket alig pár napja Jean-Michel Mathieu-vel, a társaság vezérigazgatójával készült exkluzív interjúban igyekeztünk eloszlatni. A sors fura fintora, hogy az interjú és a fenti hír szinte egymást éri.

Forrás: MTI


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.