Kerékpáros város: több kell a jó útnál

Mára számos európai város polgárai választják a kerékpárt, mint mindennapi környezetkímélő és költséghatékony közlekedési eszközt. A kétkerekű terjedésének népszerűsítéséhez azonban nem csak színvonalas kerékpárutakra van szükség. „Fontos, hogy átfogó szemlélet valósuljon meg a kerékpáros infrastruktúra fejlesztés érdekében. Az Eurovelo szentendrei szakaszán mostantól információs táblák, pihenőhelyek és kerékpártárolók segítik nem csak a biciklisek, de a turisták kényelmét is.” – nyilatkozta Dr. Dietz Ferenc polgármester a közel 3,5 millió forintos beruházás átadásán.

Az Európai Unió tagországaiban, így Magyarországon is kormányzati célkitűzés kell, hogy legyen a környezetbarát közlekedési eszközök – mint például a tömegközlekedés és a kerékpározás – népszerűsítése. 2007-es forgalomszámlálási adatok alapján az elmúlt években a fővárosban drasztikusan nőtt a kerékpáron közlekedők száma, azonban még így is jelentősen elmarad az európai átlagtól. Hazánkban ugyanis a járművel megtett összes utazás mindössze 2%-a kerékpározás, míg az unióban minden tízedik közlekedő két kerékre pattan. Bár a legtöbb biciklis Budapesten kerekezik, a főváros közelében elhelyezkedő települések nem csak új utak építésével, de átfogó infrastrukturális fejlesztésekkel igyekszenek minél több embert rávenni a nyeregbe pattanásra.

Szentendre 2006-ban több mint 280 millió forintot nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programjának keretében a helyi Eurovelo hálózat kiépítésére. A 15 millió forint önrészt is igénylő beruházás következtében a főváros mellett elhelyezkedő mediterrán település is csatlakozott az öreg kontinenst átszelő, több mint 20 ezer km-es kerékpárút rendszerhez. A város vezetése azonban nem elégedett meg az utak fejlesztésével: az Önkormányzati Minisztérium pályázatán közel 2,5 millió forinthoz jutott, melyet egymillió forint önrésszel kiegészítve a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére használt fel.

A beruházás következtében 2009 nyarától már 10 piknik asztal, 34 kerékpártároló, számos hulladéktároló és több tucat térkép és információs tábla várja a Szentendrén kerekezőket. „Azt a várost nevezhetjük kerékpáros városnak, mely lehetőséget ad saját polgárainak és vendégeinek, hogy napi rendszerességgel, vagy szabadidős céllal a lehető legegyszerűbb és legbiztonságosabb módon kerékpározhassanak. Ez a projekt még közelebb visz minket ahhoz, hogy Szentendre valóban kerékpár-barát várossá válhasson.„– jelentette ki Dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere, aki a Föld Napján tartott beszédében arra kérte a helyieket, hogy hetente legalább egyszer a környezetbarát járműveket részesítsék előnyben.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.