Kétszáz utazási szakember és a Neckermann Zalakaroson

Zalakaros város a régió legnagyobb study tour-ját szervezte meg a Neckermann-nal közösen a június 22 és 24-e között. 

Az utazási szakma 200 jeles képviselője ismerkedhetett meg a Kis-Balaton fürdővárosának legfontosabb nevezetességeivel, a környék által nyújtott programokkal és a változatos Szent Iván napi programokkal együtt. A Neckermann értékesítői és partnerei mellett a programokon részt vettek román és cseh utazási irodák képviselői, illetve szlovák és cseh újságírók is, hogy elrepítsék Zalakaros hírét a határokon túlra is, hiszen onnan sok vendégre számíthat a város.

A város oldaláról Jámbor Tímea, Zalakaros kommunikációs és marketing vezetője fogta össze a programok szervezését, mely változatos módokon ismertette meg a résztvevőkkel a régiót: volt bortúra, biciklis kirándulás, kenuzás a Zala folyón, a Tüskevár program keretében meglátogattuk a Matula kunyhót, felkerestük a közelben levő bivalyrezervátumot, illetve Segway-jel jártuk be a várost és a környező dombságot.

A kimerítő programok után pedig a fürdőben volt lehetőség pihenni, kikapcsolódni, Béres Alexandrával, vagy Katus Attilával mozogni egy kicsit. A strandfürdő idei újdonsága a Vízipók Csodapók Gyermek vízivilág, ahol szabadon lehet kúszni-mászni, pancsolni minden apróságnak. A study fénypontja a szombat este megrendezett ünnepség volt, ahol a Princess gondoskodott a jó hangulatról.


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.