Kétszeres CEESAR-díjas a Budapest Airport

A Budapest Airport 2018 - as teljesítménye alapján két rangos kitüntetést is átvehetett a héten Poznanban, a Kelet - Közép Európai repülőterek et és l égitársaságokat elismerő CEESAR - díj átadóján. Az elismerést az utasok visszajelzése alapján ítélik oda, a budapesti repülőtér üzemeltetője pedig az elmúlt időszakban mutatott dinamikus fejlődésért, és figyelemreméltó repülőtér bővítésért kapta meg a z elismerést.

Két rangos kitüntetéssel térhetett haza Lengyelországból, a CEESAR - díj átadójáról a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A fővárosi repülőtér dinamikus fejlesztéséért, illetve jelent ős bővítéséért járó elismerést Bogáts Balázs, a Buda pest Airport járatfejlesztési vezetője vette át. A LOT lengyel légitársaság az év útvonaláért járó díjat vihette haza, amelyben Magyarországnak és a budapesti légikikötőnek is ugyancsak nagy szerepe volt: ezt az utasok a tavaly elindított Budapest - New York járatért ítéltek oda. A kelet - k özép európai repülőterek és légitársaságok számára odaítélt CEESAR - díjat a Budapest Airport 60 hónapnyi folyamatos utasszám - növekedést követően kapta meg. Magyarország a fővárosi repülőtér révén ezúttal olyan államokat előz ött meg a sorban, mint Bulgária, Horvátország, Csehország , Montenegró , Lengyelország, Románia és Szlovénia.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta: „Az elmúlt öt év a növekedés és a fejlesztések időszaka volt a Budapest Airp ort életében. Az ilyen nagyléptékű fejlődés természetesen kihívásokkal jár, amelyek közül utasaink elégedettsége az egyik legfontosabb számunkra – épp ezért, az ő visszajelzésük alapján odaítélt díj az egyik legértékesebb elismerés a számunkra. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az előttünk álló fejlesztések időszakában is a lehető legmagasabb színvonalú utasélményt biztosítsuk a számukra. ”

A CEESAR - díj egyúttal a BUD2020 névre keresztelt repülőtér - fejlesztési program elismerése is. Az ötéves program részeként a tavalyi évben megnyílt a 2. Terminál befogadóképességét mintegy 10 000 négyzetméterrel megnövelő B oldali utasmóló, valamint bővült az utasfelvétel területe is. A biztonsági ellenőrzés fejlesztésének részeként az jelenleg is bővíti az utasbiztonsági sorok számát a Budapest Airport. Jelentős en bővültek a parkolók az utóbbi években (további 2500 férőhelyes parkolóház építését tervezi a r epülőtér) , valamint az utasszolgáltatások körét kiegészítő VIP - lounge is megnyitotta kapuit. Emellett f olyamatosan bővült és fejlődött a repülőtéri vendéglátó helyek kínálata.

Forrás: Turizmus Online


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.