Kevesebb vendég, okosabb marketing

Kevesebb foglalás, kevesebb vendég, kevesebb bevétel – a béke iparágában is egyre jobban érezni a globális gazdasági válság hatását. A Magyarországon most először induló turizmusmarketing szakirányú képzésen a szakma elismert képviselői tanítják meg, hogyan kerülhetünk ki nyertesen a válságból.

2008 novemberében a vendégéjszakák száma 7,1 százalékkal volt alacsonyabb Magyarországon, mint egy évvel korábban. A szobafoglaltság pedig mindössze 43 százalék volt, szemben az egy évvel ezelőtti 47,7%-kal. Sokan azzal válaszolnak erre, hogy elbocsátásokat jelentenek be, csökkentik a költségeket, elsőként a marketingbüdzsét megnyirbálva. Pedig a kevesebb kommunikáció eredménye csak még kevesebb bevétel lehet. Szem előtt kell tartani, hogy a válság időszakában is eredményeket produkáljon a vállalkozás. Nem feltétlenül arra van szükség, hogy a szolgáltatók több pénzt költsenek marketingre, de arra igen, hogy amit elköltenek azt okosabban tegyék. Másként, mint versenytársaik, felhasználva a 2009-ben ismert, nemzetközileg kipróbált módszereket. A Budapesten először induló turizmusmarketing szakirányú képzésen ezt ismerhetik meg a résztvevők: hogyan kommunikálhatnak másként, mint a versenytársak, hogyan is működik ezen a speciális területen a márkázás, hogyan lehetnek recesszióban is eredményesek.

"A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola évek óta nagy sikerrel indítja marketing szakirányú képzéseit: a public relations, a stratégiai marketing és a vállalatok társadalmi felelősségvállalása (csr) mellé idén felsorakozott a turizmusmarketing program is. Az egy éves, szombati napokon tartott szakirányú képzést a piac legújabb kihívásaira ad frappáns választ. Olyan, Magyarországon csak itt oktatott tárgyak szerepelnek a kínálatban, mint a gerillamarketing a turizmusban, az arculattervezés és dizájn a vendéglátásban, vagy az ország-, régió és városmárkázás. Kiemelt része a programnak a turizmusmarketing esettanulmányok, melynek keretében a szakma igazi nagyágyúi tartanak előadásokat. Mindezt stratégiai szemléletben, hogy hosszútávon profitálhasson belőle minden turizmusban érintett vállalkozás, ahol alkalmazzák. Az oktatók között találhatóak a marketing és pr szakma elismert szakértői, speciális fogásokról beszél két Magyar Turizmus Zrt.-s ex-vezérigazgató, három aquapark vezető, utazási irodák igazgatói, sőt egy sikeres város polgármestere is." - mondta el Dr. Papp-Váry Árpád Ferenc a képzés vezetője.


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.