Kiwi.com: a magyarok repülési szokásai 2024-ben

Több mint 130 országba és több mint 700 városba repültek idén és rugalmasabban foglaltak repülőjegyet honfitársaink a cseh vezető utazási technológiai cég foglalási adatai alapján

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Olaszország és Milánó voltak a favoritok. Japán, Törökország, Tirana és Stuttgart pedig azok az országok és városok, ahová tavalyhoz képest számottevően több honfitársunk repült. Stuttgart népszerűségi ugrása egyértelműen az Európa Bajnokságnak köszönhető, tették hozzá.

A legtöbb magyar az október 21-i héten szállt repülőre, azaz sokan előbb megkezdték az őszi szünetet.

A repülőjegyek átlagára körülbelül 68 ezer Ft volt, de idén is lehetett pár ezer Ft-os járatokat is találni. Ugyan a legtöbben kedd este 7-kor vettek jegyet, a legolcsóbb a csütörtök hajnali, korareggeli időszak volt.


Fotó: Kiwi.com

A legtöbb magyar Olaszországba, Spanyolországba, majd Németországba vett repülőjegyet 2024. január 1. és december 1. között. A TOP30-as listára Európán kívüli úti célok is felkerültek, úgymint az Amerika Egyesült Államok (16.), Egyiptom (18.), Egyesült Arab Emírségek (23.), Marokkó (26.) és Thaiföld (27.). A városok listáját Milánó vezeti, amit Róma, majd London követnek.  
 

TOP 10 ország

  1. Olaszország
  2. Spanyolország
  3. Németország
  4. Görögország
  5. Egyesült Királyság
  6. Törökország
  7. Franciaország
  8. Hollandia
  9. Portugália
  10. Svájc

TOP 10 város

  1. Milánó
  2. Róma
  3. London
  4. Barcelona
  5. Isztambul
  6. Bázel
  7. Valletta (Málta)
  8. Brüsszel
  9. Párizs
  10. Eindhoven


Fotó: Kiwi.com

A portál megnézte azt is, hogy mely országok és városok lettek sokkal népszerűbbek a magyarok körében tavalyhoz képest.

Az országok közül kiemelkedik Kína és Albánia, ahová több mint két és félszer annyian vettek repülőjegyet idén január 1. és december 1. között, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Kiugró érdeklődést tanúsítottunk továbbá Japán és Törökország iránt is.

A városok közül vezeti a rangsort Tirana, Stuttgart, Glasgow, Sharm El Sheikh és Frankfurt.

Tiranába több mint két és félszer annyian, Stuttgartba pedig kétszerannyian vettek repülőjegyet a vizsgált időszakban, mint tavaly. 

A legtöbb magyar az október 21-i héten, majd pedig a július 15-i héten szállt repülőre.

A Kiwi.com foglalási adatai alapján 131 különböző országba és 702 különböző városba repültek eddig az évben honfitársaink.


Fotó: Kiwi.com
Kedd este szeret jegyet venni a magyar utazó

Idén átlagosan 5 napot töltöttek honfitásaink a választott úti célunkon. Minden negyedik magyar 4-6 napra utazott el, 15 százalék pedig 7-10 napra.

Míg tavaly átlagosan az utazás előtt 40 nappal, addig idén átlagosan 38 nappal korábban vettek repülőjegyet. A magyarok 30 százaléka az utazás előtti két hétben foglalta le a járatát, és 

minden tizedik olyannyira spontán volt, hogy 3 napon belül vett repülőjegyet.

A portálon keresztül történő jegyvásárlás legnépszerűbb napja és időpontja a magyarok körében – és egyébként a csehek, szlovákok, románok és lengyelek között is – a kedd este 7 volt.

Így alakultak az átlagos repülőjegyárak 

Azok, akik idén december 1-ig vettek repülőjegyet, átlagosan 67 605 Ft-ot fizettek egy járatért. Tavalyhoz képest a repülőjegyárak átlagosan 14 százalékkal növekedtek.

Távolság

2023 átlagár 

2024 átlagár 

1500 km-en belüli úti cél

109,84 euró

117,36 euró

1500 km és 4000 km közti úti cél

161,61 euró

179,57 euró

4000 km-nél távolabbi úti cél

585,41 euró

576,13 euró

Összességében az év első 11 hónapjában a repülőjegyek átlagára január 3-án volt a legalacsonyabb (115,1 euró). Ezt követte szeptember 3. (119,49 euró), majd szeptember 6. (120,8 euró).

Ami a hét legjobb napját és időpontját illeti, a portál adatai azt mutatják, hogy a csütörtök reggel 8 óra előtti foglalások olcsóbbak voltak a többi naphoz és időponthoz képest.  A legolcsóbb járatot az a magyar fogta ki, aki Bangkokból Chiang Maiba repült 7,41 euróért, majd aki Budapestről Brüsszelbe utazott mindössze 12 euróért.

 


Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.