Kötelezővé tették az adatküldést a légi utasokról

A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást szerdai ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.

A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet.

A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk kell azokat. A beszolgáltatott adatokat a rendőrség egy külön részlege, az utasinformáció-nyilvántartó nemzeti központ, kezeli majd, s az adatokat más hazai és külföldi biztonsági szervekkel is megoszthatja. Az adatokat öt évig őrzik meg, majd megsemmisítik.

A vonatkozó szabályozás szerint az utasok adatait a rendvédelmi szervek bizonyos bűncselekmények megelőzése, leleplezése céljából vagy azok elkövetői után folytatott nyomozás céljaira használhatják fel.

A törvény által meghatározott ilyen bűncselekmények skálája meglehetősen széles, a lista minden olyan büntetendő cselekményt magába foglal, amelynek elkövetése esetén a kiszabható szabadságvesztés büntetés felső határa legalább három év.

A szlovák kormány által szerdán jóváhagyott jogszabály-módosítást egy az Európai Parlament által 2016 áprilisában elfogadott irányelv átültetése tette szükségessé. Az utasok adatainak összegyűjtését az uniós irányelv azzal indokolja, hogy azokra a terrorista és más jelentős bűncselekmények megelőzése, leleplezése és az elkövetőik után folytatott nyomozás céljaira van szükség. A szabályozás Szlovákiában 2018. május 25-től lép hatályba.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.