Közvetlen járattal Belgrádba

Tanulságos volt az a tanulmányút, amelyet az Air Serbia magyarországi képviselete, az Aviareps és a Szerb Idegenforgalmi Hivatal szervezett a minap a szerb fővárosba, Belgrádba. Egyebek mellett azért, mert kiderült, mennyire keveset tudunk déli szomszédunkról.

Tulajdonképp két tanulmányútról beszélhetünk, az elsőn utazási irodák munkatársai, a másikon újságírók vettek részt. Rögtön az út elején fény derült arra, hogy a meghívottak többsége életében először jár a szerb fővárosban, és maximum a háború szó jut róla eszébe. Pedig, amint azt magunk is tapasztaltuk, Belgrád megér egy hétvégét, különösen most, hogy az Air Serbia (JU) március végén indult járata révén a hét minden napján eljuthatunk a szerb fővárosba, alig egyórás repülőúttal.

A csoportot kísérő Ásványi Ildikótól, az Aviareps munkatársától azt is megtudtuk, hogy a Balkán több nagyvárosába is kínál kényelmes átszállási lehetőséget és a versenyképes árakat a légitársaság. Ezen úti célok közé tartozik Szkopje, Tivat, Szarajevó, Athén, Thesszaloniki, Szófia, Várna és Podgorica, ahová autóval igencsak macerás eljutni, a Malév megszűnése óta pedig jó részük csak bécsi kitérővel volt elérhető.

Budapest és Belgrád között 66 üléses ATR72-es repülőgép közlekedik, a légitársaság flottájában 8 darab A319-es és 2 Airbus A320-as van még. Az Air Serbia repülőgépein kifejezetten nagy, 80-82 centiméteres az ülések közötti sortávolság, míg például a Germanwings és az Easyjet 73 centiméteres, a Wizzair 74 centis, a Pegasus 74-76 centis, a Ryanair 76 centis sortávval dolgozik.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Air Serbiában tavaly 49%-os tulajdonrészt vásárolt az Etihad Airways, míg a többségi tulajdon megmaradt a szerb állam kezében. Az Etihad már integrálta azon légitársaságok törzsutasprogramjait, amelyekben tulajdonrészt szerzett korábban, így Air Serbia-pontokat lehet gyűjteni Etihad-, Etihad Regional- és Air Seychelles-járatokon és még tucatnyi partner légitársaság járatain.

Belgrádból naponta két járat van Bécsbe, Athénba, Moszkvába és Abu Dhabiba. Az utóbbiba naponta egy Air Serbia-gép és egy Etihad-gép is közlekedik, a magyar utasok mindkettővel utazhatnak.

Az Air Serbia-Etihad code-share megállapodása a magyar piacon jelenleg csak bizonyos úti célokra vonatkozik, Abu Dhabi mellett konkrétan Kuvaitra, Muscatra és Seychellesre. Ugyanakkor érdemes ausztrál úti célok esetén is igénybe venni az Air Serbia belgrádi járatát, mivel speciális JU-tarifával foglalható Belgrádból Sydney, Perth, Melbourne és Brisbane. Sydney esetében ez az ár jobb, mint az Etihad ára.

Fontos tudni, hogy ebben az esetben külön jegyet kell venni a Budapest-Belgrád és a Belgrád-Sydney szakaszokra. Ha elég ügyes a check-ines kolléga, akkor a poggyászt fel tudja adni végig, sőt a beszállókártyát is ki tudja nyomtatni a Belgrád utána szakaszokra. Ha ez nem történik meg, a check-in Belgrádban a következő járatra a tranzit zónában is megoldható, ezért nem kell az utasnak kimennie a terminálba. Itt oldhatja meg a poggyász feladását is a BEGAUHSYD járatára is.

Belgrád látnivalóiról, a Kalemegdánról, az Ada Ciganliján található, 7,5 kilométer hosszú városi vízisport központról, a kék zászlós strandról, Zimonyról, a kiváló éttermekről és bárokról és a Karadordevic-dinasztiáról egy későbbi cikkünkben olvashatnak majd.


Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.