Az Eyjafjallajökull gleccser alatt működésbe lépett vulkán kitörési zónájának közelébe egy izlandi távközlési szolgáltató helyezett el két webkamerát. Ezek segítségével, ezen az internetes címen követhetőek figyelemmel élőben a kráter feletti füstoszlopok. A kitörés hetekig vagy hónapokig is eltarthat. A tudósok attól tartanak, hogy az egyik szomszédos vulkán, a Katla is működésbe lép: a korábbi feljegyzések szerint ugyanis a történelem során az Eyjafjallajökull után a Katla is mindig kitört. A Katla azonban egyelőre nyugodt. Kitörése súlyos áradásokhoz vezethet, mivel ez a vulkán a nagy tömegű Myrdalsjökull gleccser alatt található. A természeti jelenség adta lehetőségeket a turizmus is kihasználja: utazási irodák már buszos és terepjárós kirándulásokat, illetve körutazásokat kínálnak Dél-Izland azon területeire, ahonnan jól láthatóak a kitörések. Az izlandi polgári védelem jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a vulkán közelébe lehet-e engedni a turistákat, illetve mennyire lehet garantálni a biztonságukat. Bár a geológusok szerint a vulkán tevékenysége már stabilizálódott, a hatóságok még óva intenek a túl merész kíváncsiskodástól. A veszélyes zónába lépő személyek figyelmét felhívják arra, hogy mindezt saját felelősségükre teszik. Válságos helyzetben nem számíthatnak azonnali segítségre, mivel ebben az esetben a környező területek lakosságának evakuálása az elsődleges feladat. (MTI)
Lecsaptak Izland működésbe lépett vulkánjaira az utazási irodák
Az interneten élőben is követhetik az érdeklődők a hétvégén Izland déli részén aktívvá vált vulkán kitöréseit, de az utazási irodák is lecsaptak a természeti jelenségre: buszos és terepjárós kirándulásokat szerveznek.
Fejlesztések lesznek a Ferihegyre vezető gyorsforgalmin
Legkorábban 2026-ban indulhat a nagy jelentőségű beruházás.
Alaposan bevásárolt a francia-holland légi óriás csoport
Újabb 1,5 millió tonna fenntartható kerozint vásárol az Air France-KLM.
Most vigyázzon a vadakkal!
Az őszi hónapokban a legnagyobb a vadakkal ütközés veszélye.
A török légitársaság golfversenysorozata Alcsútdobozra ért
Szeptember 19-én rendezték a Pannónia Golf & Country Club pályán a Turkish Airlines World Golf Cup versenysorozat magyarországi állomását.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.