Légicégek ranglistája

Megint egy év, megint egy szavazás a londoni székhelyű SkyTrax-nál, amelyik újból megszavaztatta a légi utasok millióival, hogy melyik céget vélik a legjobbnak.

Rossz hírünk van: sem az abszolút, sem a térségi lista élén ne keressük a Malévet. A tízes abszolút listában még európai légitársaságot se, mindent vittek az ázsiai, arab és ausztrál cégek. A fapadosoknál a maláj AirAsia győzött, érdekes, hogy tavaly csak hatodik volt. Mögötte az Air Berliné az ezüstérem, megelőzve a brit Easyjet-et. Közép-Európában a privatizációra készülő cseh CSA lett a legjobb hagyományos légitársaság. A Skytrax 97 nemzet 16,2 millió utasát kérdezte meg és 34 kategóriában állított fel 3-as, ötös és tízes listát. Összesen nyolc hónapig vizsgálódtak és a közelmúltban közölték az eredményeket. A legjobb személyzet a Malaysian Airlines-nál működik, a fedélzeti szolgáltatások az Emirates-nál a legkiemelkedőbbek, a transzatlanti járatoknál pedig a brisith Airways végzett az élen. Turistaként a Qatar Airways-nél érezték legjobban magukat az utasok, az üzletemberek pedig az Etihadot, az első osztályra vágyók pedig a Thai Airwayst jelölték meg első helyen. A Malév azért kapott meleget is a SkyTrax-tól: tavaly októberben a szakmai szervezet a „Kelet-Európa Legjobb Légiutas-kísérői" díjat ítélte oda a magyar légitársaságnak. Előzőleg az ír Evening Herald utazási folyóirat a Malévet, mint az Írországba közlekedő második legjobb légitársaságot nevezte meg felmérésében. Idén tavasszal Az Utazó című magazin a szakmai közönség körében végzett felmérése alapján a Malév kapta a 'Év európai hálózatú légitársasága' díjat. (Világgazdaság)


Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz

Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz 

Nyáron már indulnak a közvetlen járatok.
Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?

Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál? 

Kisebb vita robbant ki ez ügyben a z érdekelt felek közt.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.