Egy új repülőgép illata

Március 23. Seattle. Az USA Skóciája. Esik. A Boeing gyár repülőgépátadó repterén, Everett-Paine Fielden vagyunk. A betonon kész, vagy már majdnem teljesen kész Boeing 787 Dreamlinerek, a US Air Force-nak készülő Boeing 767-esek várnak gazdáikra. Előbbiek közt várakozik aznapi leszállítására a kis terminálépület egyik utashídján a LOT Polish Airlines első Boeing 787-9 Dreamlinere. 

„Gyönyörű repülőgép” — jegyezte meg Monty Oliver, a Boeing európai értékesítésekért felelős elnökhelyettese a terminál előtt várakozó Dreamlinerre mutatva „Csodálatos kép” — mondta a korábban már általunk is idézett molinóra, kiemelve, hogy a LOT nem csupán Varsóból, hanem Budapestről is üzemel majd. „Részben én is magyar vagyok és büszke, hogy ezt a képet láthatom” — húzta ki magát az apja nyomdokain haladó ifjabb Steven Udvar-Hazy. Lízingcége, az Aviation Capital Group adja bérbe a LOT-nak a 787-9-eseket. Pilóták, utaskísérők, a LOT vezetői és a nemzetközi sajtó vár izgatottan az átvételre. Kicsit olyan, mint amikor az egész család nagymamástól ment a Merkúrba a kombi Zsigáért. Na jó, annál egy kicsit összetettebb. De az biztos, hogy akár egy új autóét, egy még utast soha nem vitt, „szalonból kigördülő” repülőgép illatát is mélyen magába szippantja az ember, és elraktározza ínségesebb időkre.

A többség számára a Dreamlinert aligha kell részleteznünk. Ha valaki esetleg átaludta volna az elmúlt 4-5 évet: a Boeing 787, avagy Dreamliner a Seattle-i gyár karbonszálas kompozitból készült szélestörzsű gépe. A forradalmian új anyagfelhasználás miatt a gép könnyebb, ezért kevesebb üzemanyaggal megy messzebbre alu-titán vetélytársainál. Gazdaságosabb, és a nagy ventilátorfokozatú, sajátos kialakítású hajtóművek miatt csendesebb is. A formálható kompozitnak köszönhetően a törzskeresztmetszet kialakításával kreatívabban lehet bánni. És szintén a karbon könnyebb alakításának betudhatóan tartható a kabinnyomás és a páratartalom olyan szinten, hogy az utas nem zombiként kerül elő egy tizeniksz órás út után. Európában a LOT állította a típus kisebb változatát, a Boeing 787-8-ast elsőként forgalomba.

Bár a 2013-as bemutatkozást követően a Dreamlinereket az akkumulátorok meghibásodása miatt egy ideig világszerte a földre parancsolták. A hibát a gyár kijavította, a gépek azóta is repülnek; a LOT flottájában egyre több. És immár egyre vagyis eggyel nagyobb, a 787-9-es. A 9-es 294-et, 42-vel több utast visz el, mint a 8-as. A business osztályra egy sorral, négy ággyá váló üléssel több került. A premium economy-n maradt a 21 ülés. A turista 38-cal egészült ki. Utóbbin megnövelték a fedélzeti szórakoztató elektronika ezúttal már érintőképernyőit. A 3-3-3 elrendezésű sorokban az üléstávolság egészen kényelmes. Sőt, az economy minden ülésén is jár a dugaszoló aljzat az ülésekhez. Lehet tölteni a kütyüt. Ne vádoljon minket senki sem azzal, hogy PR-kedünk itt, de a lengyelek 2-3-2 elrendezésű premium economy-ja remek ár érték arányú termék. A térélmény, a kényelem, a kiszolgálás önmagáért beszél. Ahogy az is, hogy itt a 8-assal ellentétben az osztálynak jut saját mellékhelyiség. A business pedig teljesen korrekt módon teszi a dolgát a versenytárs európai business osztályoknak megfelelően. Az ember még a hosszúra nyúlt Seattle-i hazarepülést követően is frissen ébred a gombnyomásra ággyá avanzsáló ülésből, amit tovább fokoz az elé tálalt változatos reggeli. Elrendezés: 2-2-2x4.

A 9-esek egyelőre Varsóból a New York, Toronto, Szöul útvonalokon repülnek majd. Belefér: a gép több mint 13 ezer kilométert tud megtenni egy tankolással. A LOT-Dreamliner Seattle-i átvételéről, A Boeing gyárról a Turizmus & Vendég áprilisi számában részletesebben is beszámolunk. Előfizetett már rá?

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.