LOT Dreamliner szimulátor Budapesten

A sajtó és az idegenforgalmi szakemberek után szerdán a nagyközönség előtt is bemutatkozik a LOT lengyel légitársaság korszerű Boeing B787 Dreamliner típusú repülőgépének szimulátora. Ez egy olyan földi eszköz, amelyen a pilóták teljesen élethű körülmények között gyakorolhatják a kritikus repülési helyzetek megoldását – ezzel is növelve a repülés biztonságát.

Az első, kezdetleges szimulátorok már a második világháború idején megjelentek a katonai repülésben, de elterjedésüket elsősorban a számítógépek tömeges megjelenésének köszönhetik. A szimulátor valójában egy földi telepítésű, teljesen élethű pilótakabint jelent, amiben a leendő pilótákat képzik, illetve amikben az aktív pilótáknak félévente kell vizsgázniuk. A szimulátorok elterjedésével jelentős összegeket tudnak megtakarítani a légitársaságok, hiszen a számítógépes földi szimulátor működésének egy órája töredéke a valós repülésének és kevésbé terheli a környezetet. A legkorszerűbb szimulátorok hidraulikus lábakon álló, mozgatható, több millió dolláros berendezések, amelyek még a repülőgép rezgéseit és bizonyos határok között a terheléseket is képesek utánozni.

 

A LOT lengyel légitársaság most legkorszerűbb gépének, a Boeing B787 Dreamlinernek a szimulátorát hozta el Budapestre, amit amerikai és magyar szakemberek mutatnak be az érdeklődőknek. A LOT lengyel légitársaság modern Dreamlinere hetente hat alkalommal szállítja az utasokat Budapestről New Yorkba (4 nap) és Chicagóba (2 nap). A Budapestre elhozott szimulátor három hatalmas színes monitorra vetíti ki a repülőgép körüli „tájat”, amit a számítógép grafikus meghajtója állít elő. A műszerfal és annak színes kijelzői pedig teljes egészében megegyeznek a Boeing 787-es valódi műszereivel és úgy is reagálnak. A légiközlekedésben dolgozó pilótáknak egyébként hathavonta kötelező szimulátoron vizsgázniuk a legnehezebb repülési helyzetek megoldásából, köztük viharos, esős időben történő leszállástól kezdve egészen addig, hogy miként kell leszállni egy működő hajtóművel. Mindez a repülés biztonságának a növelését szolgálja.

  

A Boeing B787 Dreamliner teljes tömegének 50 %-át teszik ki a szuperkönnyű szénszálas erősítésű műanyagok, ez a gép sárkányszerkezeti elemeinek a 80 %-át jelenti. Az ún. kompozit anyagok lényegesen könnyebbek mégis ellenállóbbak, mint a hagyományos dúralumínium, aminek köszönhetően a B787-es könnyebb, alacsonyabb a fogyasztása és távolabbra képes repülni, mint hasonló kategóriájú versenytársai. A nagyméretű ablakoknak és tágas kabin belső terének köszönhetően a repülés fizikai élménye is sokkal kellemesebb az utasok számára, mint más repülőgépeken. A Dreamliner változtatható LED-világításának és elektronikusan elsötétíthető ablakainak köszönhetően a nagytávolságú repülés kevésbé fárasztó az utasoknak, kevésbé jelentkeznek a jet lag tünetei. A kompozit építésű trörzsnek köszönhetően a Dreamlineren nagyobb belső légnyomás alakítható ki, ezzel együtt pontosabban beállítható a levegő páratartalma és hőmérséklete. Ezek a tényezők teszik piacvezetővé a Boeing Dremalinert szerte a világban. A LOT lengyel légitársaság jelenleg 14 darab Boeing B787-8 illetve 787-9 típusú gépet üzemeltet és az év végétől egy újabb Dreamliner csatlakozik a Varsóból és Budapestről üzemeltetett flottához. 

„Örömmel hoztuk el ezt a berendezést a budapesti bemutatóra, hiszen számunkra kiemelt jelentősége van a magyar piacnak. A LOT lengyel légitársaság úgy tekint a magyar fővárosra, mint Varsó utáni második legjelentősebb gyűjtő-elosztó repülőterére.” – hangsúlyozta Adrian Kubicki, a LOT lengyel légitársaság kommunikációs igazgatója. Azt is elmondta, hogy a LOT folytatja a magyar légiközlekedési szakemberek toborzását, hiszen már eddig is vannak magyar pilótáik és közel 80 főnyi stewardess dolgozik a LOT-gépek fedélzetén szerte a világon és további bővítést tervez a lengyel légitársaság.

 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.