Költözik a Malév-központ

Beköltözik a repülőtérre a Malév teljes vezetése és központja – a tervek szerint 2012 nyarára három felújított irodaépület várja a magyar légitársaság mintegy 600 alkalmazottját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Erről írtak alá megállapodást a Budapest Airport és a MALÉV vezetői, miután mind a két társaság igazgatósága jóváhagyta a projekt megvalósítását. Dr. Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke teljes mértékben támogatja a megtakarítások és a racionalizálás érdekében történő költözést.

Évi közel egymillió eurót, vagyis több száz millió forintot takaríthat meg a Malév azzal, hogy az igazgatóság és a légitársaság irodai alkalmazottjai is beköltöznek a repülőtérre. A tervek szerint a Malév az 1-es és 2-es terminálok közötti háromemeletes épületekbe költözik vissza, ahol összesen 10 000 négyzetméternyi irodahelyiség várja majd a légitársaság dolgozóit. A korábban is a Malév által használt három épületből addigra csak az eredeti vasbeton szerkezet és a födém marad a helyén, a Budapest Airport mindent, még a korszerűtlen külső homlokzatot is lebontatja, teljesen kicserélik az épület gépészeti elemeit, a fűtést, az elektromos rendszert, a számítógépes infrastruktúrát, a víz- és csatornarendszert, de még a lépcsőházakat és a lifteket is. A felújítás teljes költségét a Budapest Airport állja, amelyet az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján valósítanak meg.


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.