Már egy milliárd dollár fölött a légicégek vesztesége

Már meghaladja az egy milliárd dollárt a légitársaságok becsült vesztesége, amit az izlandi vulkánkitörés miatt, ötödik napja tartó légtérzár okozott. De komoly veszteségeket kénytelen elkönyvelni számos olyan vállalat is, amelyet közvetlenül érint az európai légiforgalom szünetelése.

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint a légitársaságok napi vesztesége már 250 millió dollár körül jár. A szervezet úgy látja, hogy a repülési tilalomnak a légitársaságok üzletmenetére gyakorolt negatív hatása nagyobb lehet, mint a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadásokénak. Sőt egyes elemzők odáig mennek, hogy egyes légicégek akár még csődvédelmet is kérhetnek pénzügyi ellehetetlenülésük miatt. A válságos helyzetet leginkább megszenvedő British Airways vezérigazgatója kedden azt jelezte, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a légitársaságok pénzügyi kompenzációt várnak Brüsszeltől, és támogatásra tartanak igényt kormányaiktól a spanyol és az osztrák légicégek is, míg a Lufthansa egyelőre nem kér segítséget. Az Európai Bizottság közlekedési ügyekben illetékes tagja szerint egyelőre nincsenek abban a helyzetben, hogy felmérjék a károkat, mindenesetre Siim Kallas az Európai Parlamentben elmondta, hogy egy munkacsoport vizsgálja az állami segítség lehetőségét. Közben egyre több vállalat jelzi, hogy a légtérzár komoly fennakadásokat okoz abban, hogy termékeiket eljuttassák ügyfeleikhez. A holland TNT Európában áttért a közúti szállításra, ami miatt megnőttek a költségei. A DHL is áttereli a közútra a szállításokat, de az Európán kívüli forgalomban 3-5 napos a késlekedés. A japán Fujitsunál azt jelezték, hogy leálltak az európai személyi számítógép szállítások. Panaszkodnak az európai vendéglősök is: fogynak a tengeren túli hal-és fűszerkészletek, ugyanakkor a világ legnagyobb halászati cége, a norvég Marine Harvest azt közölte, hogy átmenetileg visszafogják a lazachalászatot, mert fennakadások vannak az ázsiai és az észak-amerikai kivitelben. A szállodások viszont örülhetnek az STR Global tanácsadó cég számításai szerint az április 11-17. közötti héten rendkívüli mértékben nőtt az egy szobára jutó bevétel az európai repülőterek körül lévő szállodákban: Frankfurtban 369 százalékkal, Brüsszelben több mint 100 százalékkal, Stockholmban 75 százalékkal, Heathrow környékén 70 százalékkal, Gatwickben 40 százalékkal. (MTI)


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.