Másodszor is útnak indul az Isonzó Expressz

Több helyszín és egy nappal hosszabb utazás jellemzi az idei Isonzó Expresszt.

Az I. világháború centenáriuma alkalmából a világ első magashegyi vasútvonalán az Isonzó-völgyi hadszínterekre 2016. július 17-21. között közlekedő Isonzó Expressz történelmi emlékvonat útjáról szóló sajtótájékoztatóját február 9-én, a Nyugati pályaudvar Királyi Várójában rendezték meg. A MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV Nosztalgia indítja a vonatot, a tavalyihoz képest bővebb kínálattal, több helyszínnel, és négy helyett öt napig tart majd az út.

Ksenija Skrilec, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete ünnepi beszédében kiemelte, hogy alig van olyan magyar család, amelyet ne érintene Isonzó, éppen ezért nagyon sokan emlékeznek majd a veszteségekre. – Ez az a vonat és ez az az út, amely összeköti Magyarországot és Szlovéniát – mondta.

Dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője szerint a tavalyi nagy sikert látva továbbra is támogatják az utat, többek között azzal, hogy mint ahogy tavaly, idén is harminc embernek fizetik az útját. Véleménye szerint mindenkinek, de főleg a katonáknak, és a fiataloknak is meg kellene látogatniuk a helyszínt, ahol olyan sok magyar katona vesztette életét, vagy nyomorodott meg örökre.

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka szerint az arcvonalszakasz emlékének feldolgozása érdekében térképekkel és kiadvánnyal látják el majd az utazókat, hogy pontosan tudják mi történt. – Száz éve, hogy a Doberdó-fennsíkon véget értek a harcok, amelynek eredménye 600 ezer hősi halott és 800 ezer hadifogoly volt.

Schvéd Norbert (MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezető igazgatója) arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a különvonatot a MÁV Nosztalgia Kft., a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal, az Indóház Lapkiadó, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, valamint a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány összefogása hozta létre első alkalommal 2015-ben.

Idén az első világháborús olasz front déli szakaszára, Isonzóra induló út nem négy, hanem öt napos lesz, a vonatban kiállítást nézhetnek és előadásokat hallgathatnak meg, valamint a Sebő együttes műsora várja az utazókat. Az expressz idén új útvonalon, a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül közlekedik, amely felkerült az UNESCO Világörökségi listájára. Újdonság az is, hogy felkeresik a Cerje-i kilátót, ahonnan páratlan kilátás nyílik a 100 évvel ezelőtti csatatérre.

A visintini magyar kápolna meglátogatása után, a Doberdo fennsíkján a Monte San Michele és San Martino del Carso magyar vonatkozású emlékhelyeit is felkeresik, és a Redipuglia olasz, valamint a Fogliano osztrák-magyar temetők is szerepelnek a programban. A résztvevők felkeresik továbbá a Kolovrat gerincen kialakított szabadtéri emlékhelyet, Kobaridban (Caporetto) a háborús múzeumot és az osszáriumot, valamint Tolmin (Tolmein) Loče osztrák-magyar katonatemetőjét. Az ötödik napon Svetoban a katonai temetőben tartják a hivatalos megemlékezést - az I. világháborúban elesett hősökről - közös magyar-szlovén katonai tiszteletadással és koszorúzással.

Pintér Tamás (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, NHKA) kuratóriumi elnöke arról számolt be, hogy alapítványuk idén is részt vesz a szakmai programok összeállításában és a kivitelezésben. Támogatóik jóvoltából három kötetet is megjelentetnek, amelyekben személyes háborús történetek, naplók, leírások szerepelnek, a vonaton az alapítvány kiállításokkal is várja az utasokat.

Végül Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, a Sebő Együttes vezetője szólt arról, hogy tavaly a háborús daloskönyvet kiosztották az utasok között, meglepetésére nagyon sokat ismerték azokat. Véleménye szerint a nóták elterjedésének oka, hogy ezek nem militáns szemléletűek, a katonáknak csak „magukat és a helyzetüket segített elviselni”. A dalokból a tájékoztatón be is mutattak néhányat.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.