MÁV-START: változik a személyszállítási üzletszabályzat

2011. július 1-jétől változik a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzata. Az új üzletszabályzat vonatkozó rendelkezései alapján az utasok jogai kedvezően bővülnek - többek között - a vonatkésések utáni átalány-kártérítéseknél és a fogyatékkal utazók kísérőinek esetében.

2007. július 1-jén alakult meg a MÁV-START Zrt., amelynek üzletszabályzata tartalmazza a vasúti személyszállítási szerződés általános feltételeit mind az utasok, mind pedig a MÁV-START Zrt. tekintetében. Az üzletszabályzatot az utasok észrevételeire figyelemmel 2011. július elsejétől módosítja a személyszállító vasúttársaság a Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyásával. A vasúttársaság a módosított személyszállítási üzletszabályzatának tervezetét január 25-én közzé tette a honlapján, hogy a 15 napon át az érdeklődők véleményezhessék és a visszajelzéseket a szakemberek figyelembe vegyék.

A késett vonattal utazók jogait kedvezően érinti, hogy a feláras (pót és/vagy helyjegy megfizetésével igénybe vehető) vonatok késése miatt járó átalány-kártérítés (a késés mértékétől függően a menetjegyek árának 25 vagy 50 százalékának visszatérítése) bizonyos feltételek teljesülése esetén már az utas célállomásán, akár az utazás után közvetlenül kifizethetővé válik. A szabályozás szerint a kifizetés határideje az igény bejelentésétől számított egy hónap, azonban az eddigi lehetőségeken túl július elsejétől az átalány-kártérítés ügyintézésére és a kifizetésre - a műszaki és a technikai feltételek függvényében - egyes vasútállomások pénztárában is lehetőség nyílik. A MÁV-START Zrt. pénztárosa telefonon kapja meg a központi adatbázisból az utas vonatának adatait és a kártérítésre vonatkozó engedélyt. Az állomási pénztárakban a kártérítés kifizetése készpénzben történik az alábbi feltételekkel:

  • a kártérítésre jogosultság eredeti szabályai nem változnak;
  • kifizetés csak a pénztár meghirdetett nyitvatartási idejében az utazás napjától számított 14 napon belül, személyesen kérhető;
  • a pénztár csak akkor teljesít kifizetést, ha az utasnak egyéb kártérítési igénye nincs, amennyiben az utas egyéb kártérítési igényt is kíván benyújtani, akkor azt ügyfélszolgálat elérhetőségein keresztül, az eddig megszokott módon teheti meg;
  • a kifizetés jogszerűségét alátámasztó információt a pénztáros legfeljebb a vonat érkezésétől vagy az utas kérését követő 30 percen belül köteles beszerezni; a kifizetés csak az annak jogszerűségét alátámasztó információk birtokában teljesíthető;
  • az átalány-kártérítés kifizetéséhez az utasnak a személyazonosításra alkalmas igazolványát be kell mutatnia a személypénztáros részére, továbbá az utasnak az igény bejelentésekor át kell adnia az eredeti menetjegyét, pót- és/vagy helyjegyét a pénztáros részére;
  • az utasnak az igénylőlapon és a kifizetési pénztárbizonylaton a kifizetést aláírásával el kell ismernie.

A fogyatékkal élők magasabb kocsiosztályon történő utazását támogatni kívánja a MÁV-START Zrt. azzal, hogy az őket kísérő utazó számára akkor is biztosítja az őt megillető, kísérői minőségéből eredő, 90 százalékos kedvezmény, amennyiben a fogyatékkal élő utas a magasabb kocsiosztályra átül, és a kísérője a 2. osztályon marad. A fogyatékkal élőnek és a kísérőnek az ilyen utazásra vonatkozó igényét a jegyvizsgáló felé be kell jelentenie.

Az üzletszabályzat a vasúti társaság honlapján megtekinthető és onnan díjmentesen letölthető. Az üzletszabályzat nyomtatott változata a vasúti társaságtól díjfizetés ellenében megrendelhető az [email protected] e-mail címen. A MÁV-START Zrt. valamennyi pénztárában valamint a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehetővé teszi az üzletszabályzatba való betekintést, továbbá a kivonatát a vasútállomásokon és a megállóhelyeken hirdetményben közzéteszi.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.